2012. szeptember 30., vasárnap

#11.-Ez életem legboldogabb napja#

Helllóóó! Nagyon boldog vagyok amiért az előző részhez 7 komi összejött :D amúgy gondolom Ti is tudtatok róla, hogy Liam szakított a barátnőjével...nos szerintem nem mondok el vele nagyon titkot, hogy miattam xD nem issss, csak ma egy kissé túl jó kedvem van talán azért mert így próbálom elfelejteni azt, h holnap fogorvoshoz kell mennem :P na mindegy....komizni éééér
- Addig innen nem mozdulok amíg el nem mondod, hogy mi bajod van már hetek óta. – Hetek teltek el azóta az incidens óta amikor szépen beolvastam Louis Tomlinsonnak. Meg kellett volna bánnom amiért elszúrtam, de nem ment. Egyszerűen annyira felmérgesített a beszólásával, hogy az elmondhatatlan. Ennek ellenére viszont még mindig totál bele vagyok zúgva és boldog vagyok amiért az a kosárlabda pont Őt találta el. Így legalább most már tudja a nevem és a létezésemről is. Még ha én hetek óta nagyban kikerülöm ami eléggé nehéz mivel szinte az összes folyosón belé botlok. De egyszerűen nem tudok a szemébe nézni. Mikor beolvastam neki olyan csodálkozva nézett rám amiből azt vettem le, hogy addig még soha senki nem beszélt így vele. Erre jöttem én egy lány aki mindenki ribancnak tart és megmondom neki a magamét.
És itt van Liam is. Még neki sem mertem elmondani, hogy mi történt akkor. Egyszerűen nem ment és kész. Viszont nagyon is jól tudta, hogy valami bánt. Ahogy most észre veszem már unja a hazudozásom.
Szombat délután van és megint szakad az eső és képes volt átjönni hozzám. Sokszor félelmetes amit képes csinálni. Mint például most. Leült a szobám közepére és durcásan összekulcsolta a kezét majd nem mozdult többet.
- Oké , tőlem nyugodtan maradhatsz ha neked jól esik. – vontam vállat majd leültem az ágyamra úgy, hogy tudjak ránézni. Tényleg komolyan gondolta amit mondott mivel még a fejét és felemelte, hogy tűnjön még komolyabbnak. – De ne, hogy azt hidd, hogy majd hozok fel neked kaját. Ja és a földön kell aludnod. – mondtam nyugodtan. Ha egyszer ezt akarja játszani akkor én benne vagyok. Velem jóval kezd ki. – Meg amúgy is, nincs semmi bajom. – tettem még hozzá, Liam pedig megsemmisülten a hajába túrt majd hirtelen felpattant és elém állt.
-  Ne mond azt, hogy nincs semmi bajod mert tudom, hogy bánt valami. – emelte fel a hangját én pedig tüntetőleg nem néztem a szemébe. Nem bírok már sokáig a szemébe hazudni. És Ő ezt nagyon jól tudja. Ahogy azt is, hogy történt valami. Muszáj neki ennyire ismernie engem? Nem mintha rossz lenne, csak ezt most szerintem nem értené meg. Hisz évekig azzal rágtam a fülét, hogy mennyire szeretem Louis Tomlinsot, most pedig minden elszúrtam. Ki csinálna már ilyet ha valakit annyira szeret mint én. – Hetek óta mintha kicseréltek volna. Nem ismerek rád. – mondta csendesen és éreztem ahogy az arcomat fürkészi. Kezdem unni a cipőmet. Néhány pillanatra csend telepedett a szobára majd ismét Liam szólalt meg, de a hangja már tele volt magabiztossággal amitől azt hiszem most félnem kellene. – Te akartad. Térden állva fogok könyörögni. – már épp készült végre hajtani mikor én elkaptam a kezét és megállítottam.
- Ne, elmondom. – állítottam meg az Ő arcán pedig megjelent egy apró mosolyt. Tudta nagyon jól ha ezzel fog megfenyegetni akkor győz. Mivel én nagyon utálom ha valaki könyörög nekem mivel nem vagyok egy kőszívű lény aki soha semmit nem enged meg. De ez szemétség volt tőle mivel tudja a gyenge pontom. Egy így nem ér.
- Helyes válasz. – vigyorogta majd letelepedett mellém az ágyra kezeit a térdére tette majd kíváncsian rám emelte tekintetét. Ezt nem hiszem el, mindig mindent elér amit akar.
- Logan Mendlar kiskoromban a legjobb barátom volt. – kezdtem el mondani és Liam máris közbe akart szólni, de én felemeltem a kezem, hogy engedje elmondani az egészet félbeszakítás nélkül. – Igen az a Logan aki a kosárcsapatban van és az aki Louis Tomlinson unokatestvére. – kis híján lefordult az ágyról.
- Ő Svédországban élt? – kérdezte hihetetlenkedve én pedig csak bólintottam.
- Bizony ám és nem volt ilyen menő mint most. – húztam el a számat mikor visszagondoltam régi önmagára amikor még normális volt. – Olyan jóban voltam vele mint veled most, csak aztán elköltöztek Amerikába és többet nem hallottam felőle. – emlékeztem vissza szomorúan Liam pedig barátságosan megsimogatta a kezem.
- Én soha nem hagynálak egyedül. – mondta mosolyogva én pedig hálásan visszamosolyogtam. Liam és Logan annyira mások pedig mind kettőjükre úgy tekintettem mint barátra. – De még mindig nem értem, hogy mi bajod?
- Amikor volt a válogatás véletlenül neki mentem és azt akarta, hogy találkozzunk valamelyik nap. Én pedig bele mentem mert azt hittem, hogy onnan folytathassuk ahonnan abba hagytuk.- meséltem majd lehajtottam a fejem. Életem legrosszabb döntése volt.
- Te találkoztál vele? – nézett rám felháborodva én pedig szégyenkezve elhúztam a szám. – Találkoztál vele nekem pedig nem is szóltál? – a hangjában szemrehányást véltem felfedezni és egy oktávval feljebb emelte a hangját. Ez miatt már rég lelkiismeret furdalásom volt és még rá is tesz egy lapáttal. Pocsék barát vagyok. Ő aggódik értem én pedig titkolózok előtte.
- Olyan gyorsan történt minden, meg amúgy is azt hittem, hogy jó buli lesz. – szabadkoztam majd felemeltem a fejem, hogy tudjak az arcába nézni. – De tévedtem. Logan durva dolgokat vágott a fejemhez. Beképzelt lett és azt hiszi, hogy mindent megengedhet magának. Végül eszetlen libának nevezett én pedig azt mondtam neki, hogy köcsögökkel nem barátkozok majd faképnél hagytam. – fejeztem be Liam pedig nem tudta eldönteni, hogy most nevessen vagy maradjon komoly .Végül megköszörülte a torkát és próbált nyugodtan beszélni.
- Azt mondtad rá, hogy köcsög? – kérdezte a szája pedig csak felfele görbült és inkább a kezét a szája elé tette. Viccesnek találja, mondjuk most már én is.
- Aha mivel annyira felbosszantott. – bólogattam halál sértődötten. – Rám senki nem mondhassa azt, hogy eszetlen liba. – húztam fel az orrom, Liamből pedig egyszerre tört fel a röhögés. Néhány percig csak nevetett majd mikor kifulladt próbálta magát türtőztetni. Muszáj volt nekem is elnevetnem magam.
- Hidd el Logan még életében nem volt csajjal csak azt mutassa, hogy milyen menő. Pedig ha hallanád milyen hisztit le tud vágni mikor valaki nem dobja neki a labdát. – mesélte én pedig csak mosolyogtam majd újra elkomorultam mivel a kosárról eszembe jutott Louis. Liam is észrevette a változást mivel abba hagyta a nevetgélést és aggódva rám nézett. – Történt még valami?
Erőt vettem magamon és úgy döntöttem, hogy a Louissal való találkozásomat is elmondom neki, hisz Ő azt egyetlen aki tudja, hogy mit érzek a srác iránt. Soha nem gúnyolna ki miatta.
- Amikor utoljára megvártalak az edzés után véletlen fejbe dobtam Louis Tomlinsont egy kosárlabdával Ő pedig kiterült. – kezdtem el mesélni szégyenlősen, viszont magamban mosolyogtam mikor eszembe jutott a jelenet. Liam szemei kitágultak és még a szája is tátva maradt.
- Hogy mit csináltál?
- Nem tudtam, hogy van a tornateremben valaki ezért tiszta erőből a falnak vágtam a labdát az pedig valahogy eltalálta. – magyaráztam, Liam pedig csak hihetetlenkedve bámult. Így tényleg furán hangzik. – Szóval szétterült én pedig oda mentem segíteni neki és elkezdtünk beszélgetni. Tök normális volt majd bemutatkoztam neki és akkor azt mondta, hogy a barátod vagyok meg, hogy milyen nagy jövő áll előtted csak rossz társaságban vagy. – éreztem, hogy újra elfut a méreg mikor vissza gondolok rá.
- Akkor gondolom örülsz, hogy beszélgethettél vele. – valami oknál fogva lehajtotta a fejét és úgy beszélt.
- Persze mivel szerintem most utál. – válaszoltam egyhangúan Liam pedig felkapta a fejét és kérdően rám nézett. – Lemondta Niallt én pedig a szemébe mondtam, hogy nem normális amiért folyton sapkát hord meg, hogy felfordul tőle a gyomrom és nem olyan tökéletes mint amit ő képzel. – fejeztem be végleg a mesélést, Liam pedig nem akart hinni a fülének. – Szóval szerintem most már érted, hogy mi bajom volt. – csaptam össze a kezem és valahogy jobban éreztem magam, hogy elmondhattam valakinek a gondjaimat.

•••
El sem hiszem, hogy már egy hónap eltelt azóta mióta beszéltem Louissal. Őszintén megmondva mikor találkozni szoktam vele az éreztem, hogy titokban engem néz. Hülyén hangzik mivel mit akarna már tőlem. Bele törődtem és azzal nyugtattam magam, hogy megint csak én képzelem magamnak.
Vagy mégsem ?
Sietve léptem be a lány mosdóba mivel már csak percek voltak a csengetésig és semmi kedvem nem volt elkésni matekról. Liam és Harry már bement az osztályba szóval magam maradt.
Épp rácsuktam az ajtót amikor az újra kinyílt és megjelent előttem teljes életnagyságban Louis Tomlinson. Kék szemei csak úgy csillogtak és egy apró mosoly bujkált a szája sarkában. Ugye én most csak álmodok. Nem nézek vele farkasszemet hanem csak képzelem.
- Szia Ly. – csukta be maga után az ajtót és még mindig mosolygott. Csípjetek meg. Jól hallottam, hogy Lynek hívott? Becézget engem. Várjunk csak, hisz én haragszom rá.
- Ha nem tudnád ez egy lány mosdó. – tettem derekamra a kezem és csúnyán rá néztem pedig abszolút nem érdekelt. Louis elgondolkozott majd vállat vont. – Mit keresel itt? Csak nem eltévedtél?- újra elmosolyodott. Most mi tetszik neki ennyire?
- Ez volt az egyetlen esély, hogy négyszemközt tudjak veled beszélni. – válaszolta én pedig meghökkentem.
- Velem? Mégis mit akarsz Tőlem?
- Öhm…- kereste a megfelelő szavakat közben egy tincset vissza szúrt a sapkája alá. Csak most tűnt fel, hogy nincs nála kosárlabda. – Bocsánatot akarok tőled kérni. – hadarta el egy szuszra majd félősen rám nézett. Éreztem ahogy teljesen elvörösödök. Tuti, hogy csak álmodok. Az lehetetlen, hogy bocsánatot kér pont tőlem. – És szeretném ha mindent előröl kezdenénk. – tette még hozzá az én szívem pedig hevesebben kezdett el verni. Oké én most már tuti, hogy csak álmodok. Mégis mit akar előröl kezdeni, hisz nem csinált semmit. Vagy azt akarja, hogy még egyszer találja fejbe egy kosárlabda?
- Húha. –ez az egy értelmes válasz jutott az eszembe és ez volt az egyetlen amit ki tudtam nyögni mivel tisztára zavarban voltam. Bocsánatot kért tőlem. – De nem értelek. – jött vissza a hangom és kérdően rá néztem. Teljesen össze voltam zavarodva.
- Bunkón viselkedtem. Igazad van nem vagyok tökéletes és még csak macsó sem. – hajtotta le a fejét szégyenkezve én pedig már az olvadás szélén álltam. Igazat ad nekem. – Semmi jogom nem volt úgy beszélni Niall Horanról miközben még csak nem is ismerem. Sajnálom, hogy megbántottalak. Nem akartam. – fejezte be én pedig elé álltam és barátságosan rá mosolyogtam.
- Én meg már azt hittem, hogy utálsz amiért ilyen durva dolgokat vágtam a fejedhez. – ismertem be Ő pedig csodálkozva rám emelte azokat a gyönyörű kék szemeit. Egy álmom vált valóra. Olyan aranyosan beszélt és még komolyan is gondolta.
- Inkább felnyitottad a szemem. – vont vállat majd elvigyorodott. – Szóval akkor új lappal kezdünk?- húzta fel a szemöldökét én pedig bólintottam. – Oké akkor szia én Louis Tomlinson vagyok. – nyújtotta a kezét mosolyogva én pedig boldogan fogadtam el. Ismét libabőrös lettem az érintésétől.
- Szia én pedig Beverly Martinez va…
- Ly. – szakított félbe én pedig értetlenül néztem rá. – Beverly, Ly. Szerintem sokkal jobban illik hozzád. – magyarázta édesen. – De ha nem tetszik csak szólj.
- De. Nagyon tetszik. – vágtam rá rögtön. Már, hogy a csodába ne tetszene mikor Ő találta ki. Küldött felém egy szívdöglesztő mosolyt. – Amúgy már rég becsöngettek. Drake ki fogja tekerni a nyakam amiért elkéstem az órájáról. – néztem idegesen a telefonomra. Már több mint öt perce becsöngettek.
- Téged soha nem bántana mivel a kedvenc diákja vagy. – legyintett egyet hanyagul. Dicsérgetni azt nagyon tud. – Kis matek zseni. – kuncogott fel én pedig játékosan vállba ütöttem. Mire Ő kiöltötte rám a nyelvét.
Azt hiszem ez életem legboldogabb napja.

2012. szeptember 29., szombat

#10.-Mindig ilyen anyáskodó vagy?#

Sziasztok. A tegnapi komiknak nagyon örültem :D jól esik azt olvasni, hogy boldogok vagytok amiért naponta hozok részeket :) Egyébként ebben Louisnak már elég nagy szerepe van xD
Liammel tanulni tiszta élvezet volt. Próbált mindent úgy elmagyarázni, hogy vicces legyen. És sikerült is neki órákkal később a hasunkat fogtuk a nevetéstől és szóról szóra mindent fel tudtam neki mondani.. Végül pedig azt tanácsoltam neki, hogy váltsa le Frau Wolfot és legyen Ő az osztály német tanára. Akkor semmi gondom nem lenne a nyelvel.
- Most komolyan el tudsz engem képzelni mint tanár? – húzta fel a szemöldökét mikor megosztottam vele az ötletemet. Elképedve kérdezte mégis örömet véltem felfedezni a hangjában. Jól esett neki a dicséretem.
- Én szívesen lennék a tanítványod, sőt szerintem Stella Jones is. – az utolsó nevet vigyorogva mondtam az Ő arca pedig elsötétült mivel utálta ha szóba hozom a lányt. Nem tudom mit cirkuszul rajta annyit. Oké Stella tényleg egy őrült lány, de hát fülig szerelmes belé. Ilyenkor minden lány meg van bolondulva és próbálja valahogy felhívni magára a figyelmet. Várjunk csak én most komolyan azt a Stella Jonest védem aki már három éve az agyamra megy? Aki képes lenne élve eltemetni amiért Liam a legjobb barátom?
Épp ki akartam javítani magam amikor Liam az egyik vánkosát nekem vágta én pedig elvesztettem az egyensúlyom és lefordultam az ágyáról. Hát köszi. – Hé! – kezdtem el jajgatni ő pedig fölém állt és úgy vigyorgott az arcomba. Jó kis barát mondhatom, nem hogy segítene inkább kinevet. Ezt még úgyis vissza kapja.
- Ezt azért a frappáns beszólásodért kapod. – válaszolta úgy mintha annyira megsértődött volna majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen a földről, amit én örömmel fogadtam el.
- Várj csak, fogsz Te nekem még könyörögni is. – álltam fel majd kiöltöttem rá a nyelvem és mind ketten elnevettük magunkat. Esküszöm sokszor rosszabbak vagyunk mint két kisgyerek. Épp vissza akart volna szólni valamit, mikor lentről hallatszott, hogy nyitódik az ajtó majd meghallottuk Nicola vidám kiáltását.
- Megjöttünk! – kiáltotta, mi pedig egymásra néztünk majd elindultunk lefele a földszintre. Őszintén nekem nagyon tetszett a házuk mivel sokkal nagyobb volt mint a miénk és otthonosabb. Lehet azért mert a falak tele voltak a család fényképeikkel. Hát igen Mrs.Payne szeretett minden pillanatot megörökíteni. Szerintem aranyos mert így mindenre emlékezik és akár milyen aprócska történetet fel tud eleveníteni még évek múlva is. Az Ő családjuk nagyon összetartó volt. Mindent megosztottak egymással és évente legalább egyszer elmentek közösen kirándulni valahova.
Bezzeg a miénk. Már azt sem tudom megmondani, hogy mikor voltunk utoljára a nagyiéknál mivel apa állandóan dolgozik. Így már csak a családi evésnél van együtt a család, de ott sem figyel senki egymásra.
Mikor leértünk Sam rögtön felém rohant és elém tette a kezeit ami rózsaszínre ki volt festve és az összes körmére egy pillangó volt ráragasztva. Ahogy észrevettem nagyon örült neki mivel még csillogott is. De, hogy én is örüljek e neki azt már nem tudom. Számítanom kellett volna rá mivel Nicola imádja a divatot, de az én anyám nem így fogja fel a helyzetet. Van egy olyan érzésem, hogy nem sokáig lesz a kezén ha anyán múlik. – Ugye milyen aranyos lett? – kérdezte csillogó tekintettel Nicola. Úgy látszik nem is nagyon bánta meg, hogy neki kellett vigyáznia Samre.
- Ahogy elnézem jól szórakoztatok. – szólalt meg Liam és nővérére nézett majd Samre. Ő sem erre számított ahogy elnéztem.
- Aha. – válaszolta egyszerűen Sam én pedig jobbnak láttam ha haza megyünk. Így aztán elköszöntünk majd haza felé vettük az irányt.
Egy utca volt a két ház között, de nekem kész örökkévalóságnak tűnt mivel Sam csak a körmeiről tudott beszélni. Aztán mikor nagy sokára haza értünk én rögtön a szobám felé vettem az irányt és egész este ki sem mozdultam onnan, nehogy tovább kelljen hallgatom a húgomat.
Össze vissza írogattam az egyik füzetembe mikor pedig meguntam felkapcsoltam a laptopomat és mikor rámentem az egyik közösségi oldalra Logan üzenetével találtam szembe magam. Röviden annyi állt benne, hogy holnap szívesen találkozna velem a Starbucksban délután. Miért is ne, hisz megígértem neki meg aztán kíváncsi is vagyok, hogy mi történt vele az évek során. Így aztán gyorsan vissza írtam neki, hogy benne vagyok.

•••

Szombat délelőtt mondhatni hamar eltelt. Szerencsére ma nem kellett vigyáznom Samre szóval nyugodt szível hagytam el a házat is indultam el a Logannel megbeszélt helyre. Őszintén megvallva kíváncsi voltam, hogy mennyit változott. Évekig nem beszéltem vele és ez miatt egy kicsit haragudtam is rá mivel nem hiszem el, hogy nem tudott volna valahogy üzenni nekem. Ha tényleg annyira a barátjának tekintett volna akkor megtalált volna. De azért örülök, hogy még mindig keresi a társaságom.
Mikor befordultam a Starbucks utcájába Logan pontosan akkor szállt ki egy piros autóból majd mikor észrevett megállt és megvárta míg beérem. Még hozzá kell szoknom az új kinézetéhez. Szinte fura, hogy úgy kell rá felnézem és, hogy olyan tökéletesen meg van csinálva a haja.
- Szia. – köszöntem neki mosolyogva.
- Szia. – köszönt vissza majd mind ketten bementünk a kávézóba és leültünk az egyik asztalhoz majd nem sokkal később jött egy pincérlány és leadtuk a rendelésünket. Majd jött a kínos csend. Gondoltam jobb lesz ha én töröm meg mivel gyűlölök úgy ülni mint egy kuka.
- Szóval, hogy tetszik Londonba?- kérdeztem meg végül mivel semmi jobb nem jutott az eszembe.
- Nagyon. Sokkal jobb mint Amerikába. – válaszolta egyszerűen és elkezdett egy szívószállal játszani. Nagyon bő beszédű. – Habár ez nem is lehet másképp mivel Louissal folyton zajlik az élet. – tessék még csak rá sem akarok gondolni, de rögtön Őt hozzá fel. Amúgy csak én vettem észre, hogy milyen beképzelt lett? Hova lett az a Logan aki csendesen és félősen beszél.
- Louis. – bólintottam és bevágtam egy fancsali mosolyt. – Szerintem nélküle is jó lenne mivel nem csak Ő az atyaúristen. – mondtam keményen Ő pedig nagy szemeket meresztett rám. – Habár te ezt nem értheted mivel ugyan az a vér csurog az ereitekben. – oké ezt most miért mondtam. Hisz nem is ismerem Louist sőt már Logant sem.
- Valami bajod van az unokatesómmal? – húzta fel a szemöldökét Logan én pedig éreztem, hogy teljesen elvörösödök. Nincs vele semmi bajom, csak totál bele vagyok esve, de Ő ezt nem tudja és a legfőbb ellenségemmel jár.
- Hát csak annyi, hogy Alexis Johnossal jár akit szívből utálok már három éve. – válaszoltam egyszerűen és reméltem, hogy ebből nem jön rá semmire.
- Oh nem csoda, hogy irigykedsz rá mivel nagyon dögös csaj. – kezdett el vigyorogni és hátra dőlt a székében. Alig akartam hinni a fülemnek. Most komolyan ki ül velem szemben? Mert, hogy én nem ismerem az holt biztos.
- Ki mondta, hogy én irigykedek Alexis Johnsonra? – szörnyülködtem, Logan pedig csak mosolygott magának. – Egyáltalán mi bajod van neked? Én nem erre a Loganra emlékszek aki a legjobb barátom volt Stockholmban. – csóváltam meg a fejem, az arca pedig elkomorult. Bánom már azt, hogy eljöttem. Tiszta beképzelt lett olyan mint a Tripla A-s csajok csak pasiban.
- Beverly azt te sem gondoltad komolyan, hogy majd megmaradok olyan esetlen srácnak. – kulcsolta össze a kezét beképzelten én bennem pedig csak úgy forrt az ideg.
- Az a szerep valahogy jobban illett rád. – motyogtam az orrom alatt Ő pedig gúnyosan felnevetett mivel meghallotta.
- Sajnálom új életet kezdtem ahol már nem egy nyominak vagyok beállítva. – tárta szét a kezét flegmán. – Azt hittem Te is változtál és majd folytassuk onnan ahol abba hagytuk. Jó csaj lettél és simán kikezdtem volna veled, de tévedtem mivel ugyan az a eszetlen liba maradtál mint voltál. – fejezte be a mondókáját én pedig közel voltam ahhoz, hogy arcon töröljem. Én komolyan Őt tartottam gyerekkoromban a legjobb barátomnak? Fúj. Még, hogy én eszetlen liba.
Mérgesen kifújtam a levegőt majd felálltam – Bocs, hogy csalódást okoztam. De én köcsögökkel nem barátkozok. – mondtam majd felálltam és köszönés nélkül elrohantam. Legszívesebben sírni volna kedvem, de nem vagyok az a fajta lány aki bőg egy srác után. Még ha olyan fontos lenne az életemben, de nem az szóval nekem ne pattogjon. Az biztos az én számomra mostantól megszűnt létezni. Eddig is kibírtam nélküle, mostantól is kifogom.

•••

A rossz hangulatom még napokkal később is kihatott és ezt a körülöttem lévő emberek is észrevették. Liam percenként megkérdezte, hogy mi bajom, de soha nem mondtam meg neki mivel azt sem tudja, hogy találkoztam Logannel. Amúgy is túl hosszú lenne elmesélni neki.
- Csak nem bepasiztál Bev? – kezdett el hülyeségeket beszélni Harry mikor vége volt a kosár edzésüknek én pedig úgy gondoltam, hogy megvárom őket. Persze csak a végére mentem, hogy ne kelljen találkoznom Logannal ami kissé nehéz feladatnak bizonyult mivel a suliban szinte minden folyosón belé futottam.
- Úgy nézek ki? – húztam fel a szemöldököm unottan és éreztem ahogy Liam aggódó tekintettél néz.
- Akkor meg mi a franc ütött beléd? – tárta szét a kezét értetlenül Hazza én pedig csak megforgattam a szemem. Végül feladta a próbálkozást és elindult az öltözők felé mivel már csak ők nem voltak átvetkőzve, de Liam nem mozdult.
- Ugye ha valami szörnyű dolog történt volna elmondanád?- nézett rám komolyan én pedig halványan elmosolyodtam. Aranyosak voltak Harryvel ahogy aggódtak értem. Legalább tudom ,hogy kik tekintenek rám barátjukként.
- Persze. – bólintottam mosolyogva Ő pedig megkönnyebbülten dobta el a labdáját majd elrohant Harry után.
Magam maradtam a hatalmas tornateremben. Unalmamban megfogtam a kosárlabdát és egy hirtelen ötlettől vezérelve teljes erőmmel a falnak vágtam. Egyszerűen már annyi ideg volt benne, hogy muszáj volt valamiben kifejtenem.
- Áu. – ijedten kaptam hátra a fejem majd találtam szembe magam a földön szétterült Louis Tomlinsonnal. Úr Isten a labda Őt találta el és miattam esett el. Egy marha vagyok.
Aggódva rohantam oda hozzá és térdeltem le mellé miközben Ő a fejét fogta gondolom ahol az ütés érte. Viszont ennyire még soha nem voltam közel hozzá. Oké nem ez a legalkalmasabb pillanat a szerelmi életemmel törődni.
- Nagyon fáj? – kérdeztem aggódva és végre valahára rám emelte azokat a gyönyörű kék szemeit. Louis Tomlinson három év után rám nézett. Ezt nem hiszem el, észrevett és néz úgy mint akit soha nem látott. – Én nem akartam. Azt hittem senki nincs itt. – kezdtem el szabadkozni.
- Kaptam ennél már nagyobb ütést is. – vont vállat és feltornázta magát ülő helyzetbe, de még mindig engem nézett. – Viszont ha nem láttam volna nem hittem volna el, hogy egy csaj is tud ilyen erősen dobni. – mondta elismerően és a szája sarkában megjelent egy aprócska mosoly. Fülig elvörösödtem. Beszélget velem, normálisan úgy mint a Tripla A-s csajokkal. Valaki csípjen meg.
- De biztos nem fáj? – kérdeztem meg újra Louis pedig most már hangosan felnevetett.
- Te mindig ilyen anyáskodó vagy? – nézett rám vigyorogva én pedig vissza mosolyogtam rá.- Nem , nem fáj szóval megnyugodhatsz. Egyébként ennyire még senki nem aggódott miattam.– gondolkozott el  én pedig repestem a boldogságtól. Várjunk csak ez még nem jelent semmit.
- Hát csak akkor ha megijedek. – vontam vállat zavartan Ő pedig tetőtől talpig végigmért.
- Hülyén fog hallatszani, de miért van az , hogy én még csak most látlak először. – igazította meg a sapkáját én pedig lehajtottam a fejem. Na erre most mit mondjak. Mindenhogy hülyén fog kijönni.
- Talán azért mert nem szeretem a feltűnést. – válaszoltam egyszerűen és szerintem most jött el a pillanat, hogy bemutatkozzak neki. – Amúgy Beverly Martinez vagyok. – nyújtottam a kezem Ő pedig olyan szívdöglesztő mosollyal fogadta el. Oké mentőt, most. Olyan jó volt megfogni puha kezeit. Tiszta libabőrös lettem. Mikor elengedte elgondolkozott.
- Várjunk csak nem te szoktál Hazzával meg Liammel haverkodni?- jutott hirtelen eszébe én pedig bólintottam.
- De igen, Liam a legjobb barátom.
- Tényleg? A srác előtt nagy jövő áll mivel rettentő jó kosaras, csak rossz társaságban van. – húzta el a száját én pedig nem értettem mire akar kilyukadni. – Nem értem miért lóg olyan sokat azzal az ír gyerekkel. – rögtön tudtam, hogy Niallre gondol. Hirtelen elfutott a pulykaméreg. Nem érdekelt, hogy Ő Louis aki már évek óta tetszik .Nem fogom engedni, hogy szidja a barátomat. – Szerintem nincs semmi nagy szám rajta. – rögtön felálltam és villogó tekintettel néztem rá Ő pedig vissza rám értetlenül.
- Sokkal nagyobb szám mint amit Te gondolnál. – emeltem fel a hangom és összekulcsoltam a kezem. – Azt hiszed, hogy tökéletes vagy mert kosarazol és az összes gimis lány a lábad előtt hever? Hát képzeld el, hogy nem. Szerintem sokan nem normálisnak tekintenek amiért állandóan sapka van a fejeden és még az órákra is viszed magaddal a kosárlabdád. – ezeket most komolyan mind én mondtam? Ahogy észre vettem Louist is villámcsapásként érte a dolog mivel meghökkent és még pislogni is elfelejtett. Sajnálom, de én ilyen vagyok amikor valaki bántja a barátaimat. – Felfordul tőled a gyomrom. Azt hittem, hogy csak a diákok miatt mutatod magad ilyen macsónak. Mertem azt feltételezni, hogy belülről egy érző lény vagy aki kedves és aranyos. Ezek szerint tévedtem. – fejeztem be a mondandómat majd jobbnak láttam ha lelépek. Hisz most vesztettem el az a srácot akibe szerelmes vagyok. Mert elvesztettem, hisz ezek után szerintem újra láthatatlannak fog tekinteni…

2012. szeptember 28., péntek

#9.-Még csak rám se nézett#

Most sok olvasó örülhet aki Louis párti ugyanis ebben a részben már lesz egy kis szerepe. Viszont igérem, hogy mostantól gyakrabban fel fog tűnni :D Komizniii érrr xD
- Már megint járnak? – észre sem vettem mikor kicsúszott ez a kérdés a számon majd akik körülöttem ültek értetlenül rám néztek.
Jelen pillanatban nem nagyon tudott érdekeli mivel most csak Louison és Alexis Johnsont láttam ahogy falják egymást. Legszívesebben rögtön felálltam volna és otthagytam volna ezt az egész válogatást. De nem tehettem meg ezt Liammel. Számít rám és az arcán megnyugvást véltem felfedezni mikor meglátott, hogy én is itt vagyok. Sokkal fontosabb Ő mint az, hogy Louis és Alexis már megint összejöttek. Na jó szerintem egy szinten vannak mivel Louis Tomlinson már három éve tetszik, Liam pedig a legjobb barátom.  De olyan rossz érzés rájuk nézni és Alexis önelégült arcába legszívesebben behúznék. Hisz nem is szereti, pontosítok Alexis saját magán kívül nem szeret mást. Úgy látszik megint fel akarja magára hívni a figyelmet mint mindig amikor nem jön össze azzal a sráccal akit kiszemelt magának. Most még jobban utálom mint eddig. Azt hittem ebben az évben végre Louis engem is észrevesz és talán még randire is hív. Megint tévedtem. Vajon én mennyire különbözök Tőle? Oké nincsenek olyan menő ruháim és nem is gazdagok a szüleim, de szerintem vagyok olyan szép mint Ő és még eszem is van.
- He? – szerencsére Olivia nem hallotta a kérdésemet szóval most nem kellett magyarázkodnom. Ahogy észre vettem Niallel volt elfoglalva mivel nem egyszer észrevettem ahogy lopva rá néz, mint minden új srácra aki a suliba érkezik. Ilyenkor ugyanis abban reménykedik, hogy megtalálta a nagy Őt. Hát szerintem most sem lesz szerencséje mivel én szerintem nem nagyon illene össze a szőke hajú sráccal.
Megcsóváltam a fejem és a pálya felé fordultam mikor éreztem , hogy Melody nagy szemekkel bámul. Van egy olyan érzésem, hogy Ő sajnos meghallotta a kérdésem.
- Mi van? – néztem rá értetlenül és felhúztam a szemöldököm. Nem válaszolt csak össze kulcsolta a kezét a melle alatt és az ajkába harapott. Muszáj neki ilyen furán viselkednie? Mert engem ez a viselkedése nagyon idegesít. Ki tuja mi jár a fejében és ha megkérdezem úgysem válaszol rá.
Fejemet a pályára fordítottam és jobbnak láttam ha mostantól csak a játékosokra figyelek. Akik között voltak egész jók. Persze egyikőjük sem érhetett Louis nyomában aki maga volt a tökély. Ahogy észrevettem élvezte mikor parancsolgathatott és mindenki követte az utasításait. Én is szívesen lennék a tanítványa.
De Louis mellett volt még valaki aki túlszárnyalt mindenkit. Még Logan és Zayn Malikot is. Méghozzá Liam. Ha nem láttam volna a saját szememmel el sem hittem volna, hogy ilyen jól tud kosarazni. Egymás után dobálta a három pontosokat és rettentő fürge volt. Egy szempillantás alatt el tudta venni Zayn kezéből a labdát aki szinte mindenki agyán túl tudott járni. Nem hiába Ő Ruth Payne kisöccse. Van egy olyan érzésem, hogy ebben az évben a kosár csapat tagja lesz, nagy bánatára. Attól még, hogy nem mondta tudom, hogy reménykedett abba, hogy nem veszik be.
Egész jó lett volna nézni ha a Tripla A-s csajok nem szurkolnak a sarokban. Egyáltalán ide mi a francnak kellenek pompon lányok . Még ha jól mozognának, de csak össze vissza ugrálnak és direkt a feneküket mutogassák.
Végül aztán már csak páran maradtak akikre nem nagyon voltam kíváncsi. Felnyaláboltam a földről a táskámat és már épp szólni akartam Samnek, hogy megyünk mikor megpillantottam, hogy Louis Tomlinson felénk közelít.
Még a vér is megállt az ereimben és csak megkövülten bámultam ahogy minél közelebb jön. Hülye ötlet tudom, de abban a pillanatban az hittem, hogy én miattam jön.
Lazán pörgette a mutatóújján a kosárlabdáját közben pedig hanyagul integetett az ismerőseinek. Sapkája alól szokás szerint kilógott egy tincs. Olyan jól nézett ki.
- Te vagy a suli fotósa nem?- kis híján elájultam mikor a mellettem álló Melodyra nézett és vele kezdett el beszélni. Vele! És nem velem. Sőt még csak rám se nézett. Mondjuk nem is csodálom mivel még a nevemet se tudtam volna megmondani ebben a pillanatban. Egyszerűen olyan szexi hangja volt és ahogy beszélt olyan bájos mosoly jelent meg a száján.
- Ja, Melody. – bólintott egyhangúan a mellettem álló lány. Olyan bunkón beszélt szegény sráccal pedig tök normálisan beszélt vele. Ha Melody helyében lettem volna már rég a nyakába ugortam volna.
- Az. – Louis nem vette észre, hogy Melody még csak a háta közepére sem kívánja. Úgy folytatta mintha puszi pajtások lennének. – Szóval lenne egy kérésem. A suli újságba a válogatásról ne csak a kosarasokat tedd be hanem Alexisékat is. – most komolyan hallanom kellett ezt nekem? Nem veszi észre magát, hogy Alexis magasról leszarja és csak a népszerűsége miatt van vele.
- Majd meglátom. – vont vállat egyszerűen Melody én pedig elhatároztam magam, hogy köszönök neki hátha akkor végre rám néz és észre vesz.
De mikor szólásra nyitottam volna a számat, sarkon fordult és vissza ment a haverjaihoz. Ilyen az én szerencsém. Itt van előttem életem szerelme én pedig szó nélkül menni hagyom.
Egy idióta vagyok. Ha így folytatom magányosan fogok meghalni. Itt volt az alkalom én mégis veszni hagytam. Csak kukán, tátott szájjal bámultam.
- Louis Tomlinson egy gerinctelen, agyatlan,kosaras majom aki azt hiszi ha folyton egy labdával járkál az iskolában menőnek látszik. – mélázásomból Melody hangja zökkentett ki. Magam se tudom miért, de egyszerűen kifakadt belőlem a röhögés. Gerinctelen, kosaras majom? – Egyszer szívesen megnézném, hogy hogyan áll a haja mikor nincs rajta sapka. – gondolkozott el én pedig csak a hasamat fogtam a nevetéstől. Végem volt, de komolyan. Eszembe se jutna ilyeneken gondolkozni sőt még csak rá gondolni sem. De Melody ezek szerint már rengeteget gondolkozott rajta. – Hidd el kár érte csorgatnod a nyálad. – váltott hangnemet és a vállamra tette a kezét én pedig rögtön abba hagytam a nevetést. Megtudta. Tudja, hogy szerelmes vagyok belé. Jaj anyám, most mi lesz, lehet elmondja az egész sulinak majd mindenki rajtam fog nevetni.
- Te meg miről beszélsz? – csináltam úgy mint aki nem értette amit az előbb mondott.
- Nyugi nem mondom el senkinek. – mosolyodott el majd megfordult és elment.
Kissé megnyugodtam majd karon ragadtam Samet és elindult kifele. Húgom tüntetőleg nem szólt hozzám mivel akkor trauma érte. Van egy olyan érzésem, hogy nagy büntetést fogok kapni. De most mit csináltam volna? Habár ha így vissza gondolok felesleges volt eljönnöm. Louis nem vallott szerelmet és még mindig nem tud a létezésemről.
- Bev. – hallottam meg Liam hangját majd megfordultam és észre vettem ahogy felén fut. Megálltam és megvártam még utol ért. – Sikerült. Bevettek a csapatba. – újságolta közben pedig a térdére támaszkodott és úgy lihegett. Legalább valakinek szerencséje volt. Miért nem vagyok én fiú? Akkor simán jelentkezhetnék a kosár csapatba és Louis ismerne.
- Gratulálok. – válaszoltam vigyorogva majd megöleltem. Egyébként nem tudtam, hogy ez most jó-e neki mivel eddig az ellen harcolt, hogy ne kelljen sportolnia. Most pedig boldog amiért bevették. Én azért sajnálom, hogy a sportot választotta a zene helyett.

•••

- Engem nem érdekel a magyarázatod. – Pénteken elterveztük Liammel, hogy akkor segít felkészülni a német dogára. Tökre örültem neki mivel tudtam, hogy nagyon tudja a németet és így nem fog kellenem félni attól, hogy elcseszem. Csak volt egy gond : Sam.
Ugyani a kis takonypóc nagy szeretettel panaszkodta el a szüleimnek azt, hogy elvittem egy válogatásra közben pedig még meg is fenyegettem. Már nem csak árulkodó hanem már hazudik is. Anya pedig mérges lett mivel szerinte veszélyes dolog volt egy csapat tini közé vinni. És még csak a magyarázkodásomra sem volt kíváncsi. Ideges volt pedig tudta, hogy nem tesz jót neki. Egyáltalán ha akkora bűnt követtem volna el.
- De…- szóltam volna közbe, de anya még csak meg sem hallotta.
- Egyáltalán , hogy voltál képes elráncigálni magaddal úgy, hogy nem akart menni? – nézett rám villogó szemekkel én pedig csak az újaimmal játszottam. Felesleges lett volna szembe szállnom vele. Az én szavam, Samé mellett semmit nem ér. – Beverly tizenhét éves vagy és még mindig nem tudsz felelősségteljesen viselkedni. – még, hogy én vagyok felelőtlen? Hisz nem lett semmi baja csak néhány órával később ért haza. Még ha tanulni kellett volna vagy valami. De neki nem kell.
- Tudod ha én megígérek valamit akkor azt be is tartom. – úgy gondoltam, hogy jó ha tiszta lapokkal játszunk. Felálltam az asztaltól és úgy néztem anyára aki csak meghökkent a felindulatomtól. – És én megígértem Liamnek, hogy megnézem a válogatáson. – vallottam be az igazat, anyának pedig egy kicsit jobb kedve lett. Tudta nagyon jól, hogy nekem Liam bárminél fontosabb és bármit képes vagyok érte megcsinálni. -  És ha most nem bánod dolgom van…
- Igen dolgod van, még pedig az, hogy vigyáznod kell Samre. – válaszolta nyugodtan anya én pedig már épp tiltakoztam volna, hogy nem érek rá mikor felemelte a kezét, hogy fogjam be. – Nem érdekel a kifogásod. Apád késő estéig dolgozik én nekem pedig találkozóm van a régi kollégáimmal. Meg akarják nézni a pocakom. – az utolsó szónál elmosolyodott és megsimogatta a hasát. Még meg sem született a baba, de nekem már most az agyamra megy. Már most minden körülötte forog, mi lesz akkor ha megszületik? Én megszűnök létezni? Most ne , hogy valami érzéketlen lénynek gondoljatok. Imádom a kisbabákat mivel rettentő aranyosak és tökre örülnék ha az én újdonsült kistesóm teszem azt ugyan úgy nézne ki mint én. Örülnék neki és már alig várom, hogy babusgathassam, csak félek hogy a szüleimet még ennyire sem fognak érdeklődni irántam.
Úgy fújtattam mint egy macska. Most mit csináljak? Nekem már rég Liaméknál kéne lennem én pedig még mindig otthon vagyok és az anyám fejmosását hallgatom. Úgy döntöttem, hogy jobb lesz ha inkább felmegyek a szobámba nehogy még jobban összekapja a drága anyámmal.
Mikor felértem bevágtam magam után az ajtót és már hívtam is a barátomat aki rögtön felvette.
- Szia Bev. – köszönt bele jókedvűen. Legalább valakinek jó kedve van.
- Szia. – köszöntem vissza és jobbnak láttam ha rögtön a tárgyra térek. – Ma vigyáznom kell Samre, szóval nem tudom , hogy mi legyen a tanulással. – szinte magam előtt láttam ahogyan töri az eszét közben pedig a száját harapdálja.
- Tudod mit gyertek át mind ketten és majd kitalálunk valamit. – válaszolta.
- Oké. – bólintottam rá majd letettem és már ráncigáltam is Samet aki szokás szerint nem akart jönni. Őszintén megvallva fogalmam sincs, hogy mit akar Liam csinálni mivel én úgy nem tudok tanulni, hogy közben Sam áll felettem.

Végül aztán persze eljött mivel fél otthon maga. Szerencsére Liamékhez nem kell sokat gyalogolni mivel csak egy utcával laknak arrébb. Sőt a kertünkből látni lehet a házukat.
- Ne hisztizz már. – szóltam rá keményen mikor az orra alatt motyogott én pedig épp csöngettem és néhány perc múlva megjelent az ajtóban a vigyorgó Liam.
- Sziasztok. – köszönt vidáman majd utat engedett és bementünk a házukba. Sam még mindig durcás volt, de láttam az arcán, hogy fél az idegen házban.
- Szia. – köszöntem vissza és mellé álltam majd mind ketten rá néztünk Samre. – Szóval mit találtál ki? – néztem rá kérdően Ő pedig csak kihúzta magát majd a konyha felé mutatott ahol Nicola állt vagyis táncolt vagy nem tudom mit csinált. Igazából nagyon bírtam a csajt. Tele volt energiával és állandóan pörgött. Vele soha nem lehetett unatkozni. Mikor kisebbek voltunk és Ő vigyázott ránk nagyon jó játékokat szokott kitalálni. Szinte már úgy tekintek rá mint a nővéremre. – Mi van vele?
Liam vállat vont majd bement a konyhába és nővére elé állt aki meghökkent mikor meglátta kisöccsét. Magamban elmosolyodtam mivel rettentően hasonlítottak egymásra.
- Jé szia Beverly. – lepődött meg mikor meglátott és szokás szerint összeborzolta a hajam. – És a kicsi Sam, már rég láttalak. – hajolt le a húgom elé majd megsimogatta az arcát. – Mi a helyzet? – állt fel majd ránk nézett, de Liam megszólalt.
- Nicola mondtam már neked, hogy mennyire szeretlek? – nézett rá Liam és elő vette a legbájosabb mosolyát. A lány hangosan felkuncogott.
- Igen akkor amikor kérni akarsz tőlem valamit. – válaszolta és nem volt düh vagy utálat a hangjában amiért öccse kérni akar tőle valamit. Viccesen fogta fel a dolgokat. – Gyerünk öcsi bökd ki!- Liam elnevette magát amiért már rögtön az elején lebukott.
- Szóval az van, hogy Bev és én tanulni szeretnénk, de sajnos Mrs.Martinez rábízta Samet, hogy vigyázzon rá. – kezdte el magyarázni óvatosan Liam, Nicola pedig elkezdett töprengeni.– És én arra gondoltam, hogy te vigyázhatnál addig Samre. – fejezte be egyszerűen Liam majd kiskutyaszemekkel ránézett nővérére. Nicola szemei kitágultak majd nagy szemekkel ránézett Liamra majd Samre.
- Ugye most csak viccelsz? – kérdezte meg óvatosan. – Nekem szépség szalonba kell mennem. – kezdett el nyafogni, Liam pedig csak a hajába túrt. Nicola mindig is adott a külsejére. Gyönyörű arca volt mégsem szállt el magától és még csak pasija sem volt.
- Tudod Ruthot is megkérhettem volna, de te benned sokkal jobban megbízok és sokkal jobban szeretlek is. – az orrom alatt mosolyogtam ahogy Liam hízelgett. Tudtam, hogy ezt mind csak az miatt mondja, hogy Nicola vigye el magával Samet. – Ha egyszer lányom fog születni Nicola lesz a neve és Te leszel a keresztanyja. – tette még hozzá a hatás kedvéért és ezt mind olyan komolysággal mondta el, hogy szinte én is elhittem. Nem csoda, hogy a lány teljesen meghatódott.
- Egy akaratos féreg vagy öcskös. – ütötte játékosan vállba majd elnevette magát. – Legyen. Vigyázok rá és elviszem magammal.
- Imádlak. – újongott Liam majd megölelte nővérét.  Végül aztán Sam is bele egyezett és elment Nicolával így ketten maradtunk.
- Esküszöm néha veszélyes vagy. – csóváltam meg a fejem Ő pedig hangosan felnevetett majd karon ragadt és felhúzott a szobájába.

2012. szeptember 27., csütörtök

#8.-Miért vagyok én ilyen szerencsétlen?#

Sziasztok ! Ez most olyan eléggé unalmas rész lett, de hát nincs mit tenni ilyennek is kell lenni néha nem? :D egyébként köszönöm a komikat :P
- Én nem akarok!- Sam az út közepén kezdett el hisztizni és tüntetőleg megállt a járda kellős közepén közben pedig összekulcsolta a kezét és felhúzta az orrát.
Remek már csak ez hiányzott a boldogságomhoz. Egy hisztis hét éves kiscsaj akinek nem tud parancsolni a tizenhét éves nővére.
Istenem miért büntetsz ennyire? Én mindig olyan jó lány vagyok, mindenkivel kedves vagyok (oké kivéve a Tripla A-s csajokat és más embereket akik keresztbe tesznek nekem, ja és Sam )
És még szót is fogadok néha.
Akkor miért csinálja ezt velem? Pedig tiszta normális voltam vele, bevallom csak azért, hogy jöjjön el velem szó nélkül.
Pedig én tényleg mindent megtettem.
Miután megígértem Liamnak, hogy ott leszek a válogatáson mint az eszeveszett úgy rohantam át az St.Patrickbe ami szerencsére közel volt. Még jó mivel így csak át kellett mennem az utcán és már ott is volt az iskola.
Viszont húgomat tudomány volt megkeresni mivel kétszer akkora volt az épület mint az Adam’s. Ráadásul még olyan pechem is volt, hogy nem tudtam hol van Sam osztálya. Így aztán tanácstalanul járkáltam a folyosókon közben pedig az összes osztályterembe benéztem és egy vöröses hajú kislányt kerestem.
Miért is ne én lennék az akinek az elsőre sikerül. Szinte lejártam mind két lábamat mikor a laboratóriumban megpillantottam drága kishúgomat aki valamit kotyvasztott és irtó büdös is volt Ő pedig örült neki.
- Te meg mit keresel itt? – nézett rám nagy szemekkel mikor az asztala elé álltam. Elég bénán éreztem magam mivel hirtelen körbevett egy csapat törpe. Összes a derekaimig ért fel és úgy néztek rám mint egy óriásra.
Ami ennél sokkal jobban zavart az-az volt, hogy életemben nem tudtam ilyen tökéletesen megcsinálni egy kémiai kísérletet sem. Nekem soha nem sikerült mivel általában elkezdett bugyogni és füstölni ami nem volt jó.  Ezek meg még csak hét évesek és már meg tudják csinálni.
- Anya nem tud érted jönni, szóval szólt , hogy én vigyelek haza. – válaszoltam kérdésére és elkaptam a tekintetemet a kísérletekről mivel kezdetem kényelmetlenül érezni magam ennyi zseni között.
- Oké. – vont vállat közben pedig le sem vette a tekintetét a tábláról ahol egy kémiai egyenlet volt feltüntetve. Inkább már oda sem néztem mivel volt egy olyan érzésem , hogy rosszul lennék tőle. Egyáltalán, hogy bírják ki, hogy már első osztályban kémiájuk van? Hisz én ennyi idősen írni meg olvasni tanultam és az újamon számoltam. Nem egyenletek oldottam meg kísérleteket csináltam.
Elköszönt a barátaitól és felém is intettek egyet félve.
Most komolyan olyan félelmetesen nézek ki? Habár ebben az egyenruhában tényleg hülyén nézek ki. Milyen jó már nekik, hogy Ők azt vesznek fel amit akarnak és nincs megszabva, hogy hogyan öltözködjenek. Nem kell ostoba szoknyát, inget, nyakkendőt meg kabátot viselniük egész évben.
Még valamit beszéltek a háziról és végre valahára kimentünk a teremből, de Sam nem a kijárat felé ment hanem a szekrényekhez. Majd tiszta nyugodtan elkezdte válogatni a könyveit közben pedig az orra alatt motyogott, hogy melyiket vigye haza és melyiket hagyja itt. Kezdtem elveszteni a türelmemet. Megfojtom ha miatta nem fogom látni Louis Tomlinson izzadt testét. Elkezdtem a cipőmmel dobolni a földön, hogy tűnjön már fel neki.
- Dönts már el, hogy mit viszel haza mert nincs időm itt szerencsétlenkedni veled. – ennyi volt nem bírtam tovább. Mérgesen becsaptam a szekrénye ajtaját Ő pedig értetlenül nézett rám.
- Hé, ezt most miért csináltad?- kezdett el mániázni én pedig, hogy megnyugodjak kifújtam a levegőt majd megfogtam a kezét és elkezdtem magam után húzni. Nem volt más választása követnie kellett. Szerencsémre szó nélkül követett is. Még szép , hisz a nővére vagyok és elvileg most nekem kell rá vigyáznom nehogy baja legyen.
Húztam magam után mint egy kiskutyát akit pórázon vezetnek majd mikor átmentünk a járdán és az Adam’s felé vettem az irányt jobbnak láttam ha tájékoztatom a helyzetről.
- Teszünk egy kis kitérőt. – kezdtem el mondani kicsinyenként mivel nem akarom, hogy szívbajt kapjon amiért egy büdös gimis tornaterembe viszem ami tele lesz izzadt tini srácokkal. – Megnézzük Liamet a kosárválogatáson majd haza megyünk. – világosítottam fel Ő pedig hirtelen megtorpant és nem mozdult többet.
Kezdődik a műsor amire már számítottam.
- Én nem akarok!- Sam az út közepén kezdett el hisztizni és tüntetőleg megállt a járda kellős közepén közben pedig összekulcsolta a kezét és felhúzta az orrát.
Elfutott a pulykaméreg és én is megálltam. Azt nem éri meg, hogy majd úgy fogok ugrálni ahogy Ő azt mondja. Arra várhat. Majd a jövendőbeli kistestvérét aki hamarosan megszületik ugráltathatja, de engem nem fog.
- Már pedig velem jössz. – sziszegtem a fogaim közt és szembe álltam vele majd villogó tekintettel ránéztem. Ő is épp olyan mérgesen nézett rám mint én. Ilyen esetekben szinte magamat látom amikor anyáék nem akarnak megvenni valamit. Legalább ez azt bizonyítsa, hogy tényleg a húgom és nem valami földönkívüli.
- Nem. – ellenkezett az én kezeim pedig ökölbe szorultak. És még a fogait is csikorgatta, hogy tűnjön még félelmetesebbnek. – Megmondlak anyáéknak. – billentette oldalra a fejét és azt hitte ezzel a mondatával megijesztett.
- És mégis hogyan? – húztam fel az egyik szemöldököm majd lehajoltam, hogy legyek vele egy magasságban. – Nincs telefonod amivel fel tudnád hívni Őket. – és tessék már győztem is. Tehetetlenségében sikított egyet és most kivételesen örültem, hogy senki nem volt az utcám mert szerintem azt hitték volna, hogy épp el akarom rabolni vagy valami.
Szólásra nyitotta volna újra a száját, de mielőtt elhagyta volna valami a száját újra a szemembe nézett és inkább jobbnak látta ha csendben marad.
Most az egyszer büszke voltam magamra. Életemben először Sam megijedt tőlem! Szó nélkül követette az utasításomat és még csak nem is szólt vissza. Igaz lehet csak azért mert nem voltak jelen anyáék ezért nem tudott panaszkodni nekik. De akkor is olyan jó érzés volt főnökösködni felette. Magamban jót mosolyogtam rajta ahogy duzzogva követ a tornaterem felé.
Mikor az épület elé értünk Sam még motyogott valamit az orra alatt amiből azt vettem ki, hogy Ő ide nem teszi be a lábát. De én küldtem felé egy gyilkos pillantást mire Ő csak lehajtotta a fejét. Biztonság kedvéért megfogta a karját nehogy eszébe jusson elfutni vagy valami, mivel belőle bármit kinézek.
Mikor beértünk a tornaterembe a fiú öltöző felől már javában futkároztak a félmeztelen fiúk. Idegesen járkáltak fel-alá vagy csak a barátnőjüket keresték. Oké komolyan ennyire bugyuták, hogy nem veszik észre azt, hogy nincs rajtuk felső? Engem nem zavar mivel vannak köztük olyanok akiknek egész jó izmos testük van, de könyörgöm itt van a kishúgom aki még csak hét éves.
Jobbnak láttam ha sietősre fogom a lépéseimet mivel Sam már így is azt ragozta, hogy miért nincs rajtuk póló és mitől vannak olyan kockák a hasukon. Zavartan motyogtam valamit az orrom alatt mivel más nem nagyon jutott az eszembe. Tuti, hogyha amit haza érünk ezt fogja újságolni anyáéknak.
Újból elkezdtem rángatni a kabátját mikor hirtelen valaki nekem nyitotta az egyik mosdó ajtaját.
- Ezer bocs. – nézett rám sajnálkozva én pedig nem akartam hinni a szememnek. Száz arc közül is felismerném volt legjobb barátom arcát akit már több mint hat éve nem láttam. Kikerekedett szemmel bámultam és az Ő arcán is kiült egyfajta csodálkozás. Bár bele látnák most a gondolataiba.
- Logan?- kérdeztem meg óvatosan, neki pedig szétnyílt a szája. – Logan Mandler. – tettem hozzá és elkezdtem mutogatni.
Várjunk csak mit keres Ő Londonban? Ha jól emlékszek mikor nyolc éves volt a szüleivel Amerikába költöztek. Úgy emlékszek rá mintha csak tegnap történt volna ugyanis Logan és én egy oviba jártunk Stockholmban és mindezek mellett a srác totál belém volt habarodva. Persze nem volt semmi még csak a kezemet sem fogta meg, de akkor is én nagyon szerettem mint barátot. Merem azt mondani, hogy ő volt a legjobb barátom. Ahhoz képes nagyon megváltozott. Az én emlékeimben szemüveget viselt és rettentő alacsony volt. És állandóan náthás volt és még beszélni sem tudott rendesen mivel nem tudta kimondani az ’r’ betűt. Mégis mindenki szerette mivel soha nem fogadott szót. Emlékszek nem egyszer voltunk büntetésben az miatt mert nem hagyott délután aludni mikor csendes pihenő volt.
Most pedig egy szívdöglesztő pasi lett. Barna felzselézett haj, izmos test és már nem is alacsony.
- Beverly?- kerekedett el a szeme majd hirtelen felkapott és megölelt a levegőben. Eléggé váratlanul ért a dolog ráadásul még el is vörösödtem. Eddig csak Liam szokott megölelni szóval eléggé zavarban voltam a gesztustól. – Ezt el sem hiszem, hogy újra látlak. Megváltoztál és a jó értelemben.
- Jaj ne hülyéskedj már. – legyintettem egyet hanyagul közben pedig dagadtam a büszkeségtől. – Te sem panaszkodhatsz. – tettem hozzá mosolyogva és most rajta volt a sor, hogy elpiruljon. – Egyébként mint keresel az Adam’sben?- tettem fel a kérdést Ő pedig csak vállat vont.
- Minden vágyam az, hogy Londonba járhassak a Sport Akadémiára, de mivel még mindig nem tudom rendesen a nyelvet szüleim beírattak ide és most az unokatesóméknál lakok. Biztos ismered Louis Tomlinson végzős. – a név hallatán kis híján elájultam. Ugye csak én hallottam félre és nem azt mondta, hogy Louis Tomlinson az unokatestvére.
- Aha. – ennyit tudtam kinyögni meglepetésemben. Most komolyan rokonok? Hisz nem is hasonlítanak. Louis ezerszer jobb pasi mint Logan.
- Bocs most mennem kell mivel megígértem neki, hogy segítek a válogatáson . – nézett rám sajnálkozva. Igazából még szívesen beszélgettem volna vele. Ráadásul most, hogy már azt is tudom, hogy közeli kapcsolatban áll Louissal boldogan beszélgetek vele. Ki tudja lehet még be is mutat neki. – Amúgy nem lenne kedved találkozni valamelyik nap? Mondjuk holnap suli után? – nézett rám reménykedve. Még csak gondolkoznom sem kellett a válaszon.
- Örömmel. – bólintottam mosolyogva Ő pedig boldogan rohant vissza az öltözőbe én pedig elindultam be a terembe. Rögtön megpillantottam a pályán Liamet aki épp Harryvel beszélgetett, de szinte le sem ültem mikor észrevett és elkezdett integetni én pedig küldtem felé egy nyugtató mosolyt.
Épp leültem mikor Melody is levágódott mellém és nem sokkal később Olivia is majd Niall aki még popcornot is hozott magával.
Köszönni akartam nekik mikor a pályára megérkeztek az utolsó játékosok is akik nem voltak mások mint Logan, Zayn Malik és Louis Tomlinson. A szívem hatalmasat dobbant mikor ránéztem a sapkás fejű srácra vigyorogva súgott valamit Zaynek majd mind a ketten elkezdtek dobálni a kosárra.
Nem sokkal később pedig nagy bánatomra megjelentek a Tripla A-s csajok is és boldogan mentek oda a srácokhoz. A java pedig csak ez után jött. Ugyanis Alexis Johnoson vigyorogva és riszáló seggel oda ment Louishoz és megcsókolta.
Ezt nem hiszem el már megint összejöttek? Úgy néztek ki mivel Louis boldogan tette a kezét a lány seggére majd valamit a fülébe súgott Alexis pedig önelégülten ment le a pályáról.
Miért vagyok én ilyen szerencsétlen?

2012. szeptember 26., szerda

#7.-Tehetséges vagy#

Egész héten otthon leszek szóval szerintem minden nap lesz rész. Persze csak ha érdekel valakit. Igazából most nem mondom a komikat mivel tudom h suli van és tanulnotok kell. azonban örömmel tölt el az a tudat, hogy naponta több mint 200-an nézitek meg a blogot :D
Csak ültem és magam elé bámultam. Hirtelen ürességet éreztem a fejemben és szerintem most úgy néztem ki mint aki infarktus kapott. Gondolkodtam a semmin, végül pedig arra jutottam , hogy nem vagyok normális.
Mivel tényleg nem vagyok normális! Ki lenne már olyan hülye, hogy szembe száll Ashley Andersonnal aki a világon mindenre képes. Akár mit a fejébe vesz eléri, hogy célba érjen. Neki minden sikerül. Tehetséges író és még jól is néz ki. Csak éppenséggel az agya nincs a helyén mivel a másik két „barátnője” elveszi azt. Simán kitűnő tanuló lenne és nem úgy, hogy a tanárokkal flörtöl. Meg van magához az esze csak nem használja ki azt.
És én? Én egy nagy nulla vagyok aki mindent elbénázik. Az idegen nyelvekhez nincs érzékem, utálok sportolni vagyis nem…ha a gördeszka annak számít akkor abban elég jó vagyok. Nincsenek menő ruháim és csak egy igaz barátom van aki fiú. Míg a többi velem egy korú lánynak, lány barátai vannak akikkel vásárolgatni, szépségszalonba meg ilyen helyekre járnak amit én nem ismerek mivel Oliviával nem mehetek mert az apja nem engedi meg. Liam pedig fiú szóval nem fogom neki azt mondani, hogy mennyünk el plázázni vagy manikűröshöz. Na az elég vicces lenne. Még a hátamon is feláll a szőr ha rágondolok a plázára.
Én soha nem leszek igazi lányos csaj én maradok a fiús stílusomnál amit nem bánok. Többet ér Liam, mint több plázacica akikkel néhány hónap múlva összeveszek egy pasi miatt.
Telefonom csörgése zökkentett ki a mélázásból. Nagy nehezen előhalásztam a zsebemből majd megpillantottam egy SMS-t ami anyától jött :
Beverly ma neked kell elmenned Samért a suliba mivel elfelejtettem szólni, hogy a terhes nők klubjába megyek ma. Szia : Anya.
Terhes nők klubja? Most ez komoly? Várjunk csak asszem valamelyik nap beszélt róla csak én szokás szerint nem figyeltem rá. Milyen hülyeségeket találnak már ki amit persze megint én szívok meg, mivel mehetek Samért. Anyának persze muszáj részt vennie ilyenen. Totál kicserélték mióta terhes. Tökéletes összhangban akar lenni a kisbabával és azt akarja a tudatára adni, hogy már most mennyire szeretve van. Elmélete szerint amit egy könyvben olvasott a pici hallja ami történik körülötte. Szerintem ez egy marhaság mivel anya kérésére akár hányszor beszéltem hozzá soha nem rúgott vagy mozgott a hasában. Sam szerint ez azért van mert engem már most utál. Aha és akkor mikor Ő beszélt hozzá miért nem csinált semmit? Mikor ezt a szemébe mondtam, hogy Őt is utálja sírógörcsöt kapott, apa pedig órák hosszat vigasztalta majd elvitte fagyizni, hogy nyugodjon meg.
Van egy olyan érzésem, hogy ez a terhes nők klubja csak még jobban megkeveri az agyát. Remélem azzal fog haza jönni, hogy énekelni kell a pocakjának vagy mesélni. Apa pedig teljesíteni is fogja csak, hogy anya ne idegeskedjen mivel nála eléggé gyakran előfordul és akkor be kell vinni a kórházba, hogy tudjon lenyugodni, nehogy valami baja legyen a babának.
Megráztam a fejem és felálltam a székről mivel itt volt az ideje, hogy elinduljak húgomért az iskolájába. Még szerencse, hogy az St. Patrick pontosan az Adam’sel volt szembe. Igazat megvallva nem tudom, hogy ki találta ki, hogy így építsek fel ezt a két épületet.
Az St.Patrickbe ugyanis csak olyan gyerekek járhattak akik hatalmas IQ-val rendelkeznek. Sokan éveket ugornak előre mivel az agyuk felére egy egyetemes hallgatóval. Mint Sam. Öt évesen írni és olvasni tudott ezért már hat évesen elkezdhette az iskolát. De nem általánosba ment hanem az St.Patrickbe. Irigyelnem kéne mivel oda tök normális gyerekek járnak akik nem gázolnak át mások lelkén. Mindenki normális mindenkivel mivel még Samnek is akadt barátja. Ez pedig nagy szó volt mivel az oviban mindenki nagyban kikerülte mert nem volt olyan mint a többi átlagos gyerek. Nem tudott kibontakozni mivel gyűlölte a babákat és inkább kísérletezett, nem nézett rajzfilmeket hanem tudományos filmeket.
Viszont nekem esélyem se lenne oda bekerülni mivel nem vagyok olyan zseni mint a húgom. Szóval elfelejthetem, hogy legyen két nyugis évem.
Én szenvedhetek az Adam’sben még két évig és tűrhetem ahogy a Tripla A-s csajok szívatnak ahol tudnak.
Miközben a kihalt folyosóm mentem lépteim visszhangot vertek. Már csak én tartózkodtam az iskolába szóval jobbnak láttam ha sietősre szedem a lábaimat. Elég félelmetes volt, hogy csak magam voltam az egész épületbe.
Vagy nem is voltam annyira magam?
Épp az utolsó folyosón mentem mikor az egyik helységből zaj szűrődött ki. Nem is én lettem volna ha nem megyek vissza és nézem meg, hogy mi is okozza a hang forrását. Mikor megálltam az ajtó előtt a kezem megállt a kilincsen.
Biztos tudni akarom? Hát persze aztán megint bajba keveredek mivel olyat látok amit nem kéne. De ez a hang…valaki gitározik. Mi van akkor ha Niall az én pedig köszönés nélkül megyek el.
Vállat vontam és benyitottam. Szám pedig mosolyra húzódott.
- Liam?- néztem rá hőn szeretett barátomra aki az asztalon ült és épp egy gitáron játszott. Mikor meglátott teljesen elvörösödött és lehajtotta a fejét. Nincs sok alkalom amikor gitározni látom mivel náluk otthon tilos máshol pedig nem nagyon tud.
Nem értem, hogy tudja megállni, hogy feladja az álmát. Gyönyörűen játszik és a hangja is szép. Én a helyében már rég jelentkeztem volna egy tehetségkutatóba.
- Bev neked nem médiakörön kéne lenned?- kérdezte zavartan és vissza tette a gitárját a tokjába. Szegényt nagyon megijesztettem, hogy csak így rányitottam. Pedig felesleges volt mivel szerintem semmi szégyelleni való nem volt benne.
- Már vége van- mondtam egyszerűen és felültem mellé a padra majd mindketten magunk elé bámultunk. – Miért hagytad abba ? Nekem nagyon tetszett amit játszottál- szólaltam meg mosolyogva Ő pedig ismét elpirult.
- Mennyi mindent hallottál belőle?- kérdezte meg végül én pedig csak vállat vontam. Sajnos nem elég sokat. Pedig el tudnám hallgatni egész nap. És ezt nem csak azért mondom mert a legjobb barátomról van szó. Ha rossz lenne úgyis a szemébe mondanám. Mint mindig ha valami nem tetszik, ugyan úgy ahogy Ő is. Nem arra valók a legjobb barátok, hogy mindent elmondjanak egymásnak?
- Sajnos nem sokat- húztam el a számat. – De imádtam. – tettem hozzá az ő szája sarkában pedig megjelent egy apró mosoly. Jól esett neki a dicséret mivel tudja, hogy én úgyis az igazat mondom.
Csend.
Valami baja volt mivel nem mosolygott sokat. A térdét bámulta komoran. Végül pedig a hajába túrt.
- Kosár válogatásra kéne mennem én mégis itt ülök veled- tényleg a válogatás. Hisz mondta én pedig teljesen megfeledkeztem róla. Hangja bosszús volt és furán mondta ki, hogy kosárválogatás. Fogalmam sincs, hogy miért ilyen erőszakosak a szülei, észre vehetnék, hogy a gyereküket a zene érdekli és nem lesz olyan mint Ruth a nővére. – Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. – fakadt ki hirtelen én pedig csak csendben hallgattam. Jobb ha kiadja magából a feszültséget aztán pedig majd ketten kitalálunk valamit mint mindig. – Zene a mindenem és már minden erőmre szükségem van, hogy el tudjam titkolni a családom előtt. Gyakorolni akarok, de nem merek otthon mivel mindig körülöttem van valaki. És itt van a kosár is. Semmi kedvem nincs hozzá, de nem akarom megbántani a szüleimet. – egy másodpercre elhallgatott, és vett egy levegőt majd hangja tele volt szomorúsággal mikor újra megszólalt. – Bev én ezt már nem bírom. – rettentően sajnáltam. Tényleg elég vacakul nézett ki én pedig nem tudok rajta segíteni. Látom, hogy szenved és csak szótlanul hallgatom. Milyen barát vagyok már? Az lenne a legjobb ha elbeszélgetnék a szüleivel és megmondanám, hogy Liam nem Ruth vagy Nicola. Nem kéne mást tenniük csak egyszer meghallgatni ahogy énekel és gitározik. Vagy csak normálisan el kéne beszélgetniük fiukkal és akkor lehet felfognák, hogy ő nem egy bábu akivel azt csinálnak amit akarnak. Érzései vannak és saját akarata.
Vállára hajtottam a fejem Ő pedig a fejét az enyémre támasztotta. Meg akartam mutatni neki, hogy rám mindenben számíthat. Hisz barátok vagyunk.
- Valamit kitalálunk ne félj. – szólaltam meg csendesen Ő pedig csak felhorkant és elhúzódott tőlem.
- Nem akarom megbántani a szüleimet. – válaszolta komoran ami azt jelentette, hogy döntött. Megy a válogatásra még akkor is ha semmi kedve nincs hozzá. Csodálom amiért ennyire szereti a szüleit és mindent megtesz értük. Bezzeg az enyémeket nem nagyon izgatja, hogy épp mit csinálok. Sőt szerintem azt sem tudják, hogy szeretek írni. Nekik csak az a fontos, hogy ne bukjak meg és fogadjak szót a tanároknak.
- De te nem kosarasnak születtél hanem zenésznek. – ellenkeztem Ő pedig halványan elmosolyodott. – Tudom, hogy szereted a szüleidet de… Liam Te tehetséges vagy. – mondtam keményen. Egyszerűen elfogott az indulat, hogy csak így fel akarja adni az álmát. Én azt nem engedem. – Én tuti megvenném az összes lemezed és a koncerteden az első sorban tombolnék egy I ♥ Liam Payne-es pólóban. – tettem még hozzá vigyorogva és Ő is felkuncogott ami jó jel volt. Arcán látszott a megkönnyebbülés és az öröm. Tudta, hogy én mindig mellette állok és akár mit képes vagyok érte megcsinálni.
- Jaj Bev mi lenne velem nélküled. – sóhajtott fel mosolyogva én pedig barátságosan megöleltem Ő pedig a vállamba fúrta a fejét. Nem kell semmi rosszra gondolni. Még mindig nem érzek iránta titkon semmit és Ő se irántam. Ez csak egy baráti ölelés amit nagyon sokszor adunk egymásnak.
- Nem léteznél egy napig sem. – válaszoltam nagyképűen majd mind a ketten felnevettünk és elengedtük egymást. Végül pedig leszálltunk az asztalról és elindultunk de az ajtó előtt Liam megtorpant.
- Nagy kérés lenne ha eljönnél velem a válogatásra? – kérdezte zavartan és félve rám nézett. Egy apró mosoly húzódott a számon. Igazából örültem neki, hogy ennyire fontos vagyok számára. A világon jobb legjobb barátot el sem tudnék magamnak képzelni.
- Még szép, hogy megnézlek. – válaszoltam az Ő száját pedig egy apró sóhaj hagyta el.
Most komolyan rá gondolt arra, hogy nem nézem meg? Mikor még Louis Tomlinson is ott lesz? És nézhetem a nélkül, hogy félnem kéne, hogy más meglátja. Gyönyörködhetek benne amennyit csak akarok. Semmi pénzért nem hagynám ki. Sőt lehet, hogy ma lesz a napja, hogy végre leszólít és szerelmet vall. Oké ez biztos, hogy nem fog megtörténni, de milyen jó lenne már. Izzadtan, csurom vizesen, kócos hajjal oda jönne a lelátókhoz és azzal a szép mosolyával azt mondaná : Beverly nem lennél a barátnőm ?
Én pedig boldogan a nyakába ugranék és boldogan élnénk még meg nem halnánk. Lenne sok sapkás kisfiúnk akiknek pontosan úgy jönne ki a sapkából a hajuk mint Louisnak és ugyan olyan édes mosolyuk lenne mikor kosárra dobnak.
És már megint elkalandoztam. – A francba. Samről elfeledkeztem. – jutott hirtelen eszembe a húgom akiért már rég el kellett volna mennem. Idegesen homlokon csaptam magam ami elég erősre sikeredett.
- Mi van Sammel?- nézett rám aggódva Liam. Nem okozhatok neki csalódást. Számít rám és már amúgy is megígértem.
- El kell érte mennem a suliba mivel senki nem tud érte menni. – válaszoltam Ő pedig szomorúan lehajtotta a fejét. – Nyugi ott leszek- nyugtattam meg az arca pedig felderült.
- Komolyan?- kérdezte izgatottan én pedig bólintottam.
Úgy látszik Samnek végig fog kellenie nézni egy kosárválogatást mivel én semmi pénzért nem hagyom ki…

2012. szeptember 25., kedd

#6.-Én szívesen korrepetállak németből#

Remélem örültök mivel ma is raktam fel friss részt :D igazából csak azért mert egész nap otthon fekszek mivel beteg vagyok :/ szóval jól el vagyok magamnak :P komiiiikat

A németóra számomra mindig felért egy kínzással, ráadásul az csak még rosszabb volt ha az utolsó óra. Délután kinek van már ereje oda figyelni a múlt időre. Esküszöm ilyenkor még azt is élvezetesebb nézni ahogy Frau Wolf köpköd. Pedig már megfogadtam, hogy nem fogom kinevetni. De egyszerűen lehetetlen kibírni nevetés nélkül. Olyan orra van mint egy kampó, szemei pedig hasonlítanak egy sashoz, ráadásul még olyan érdekesen is beszél mivel Németországban élt.
Mindezek mellett mégsem volt annyira vicces mivel szívből utált engem, pont úgy ahogyan én Őt. Kölcsönös volt a helyzet és még ki is mutatta. Sőt élvezettel alázott meg az egész osztály előtt. Ha tehette volna már rég megbuktatott volna, csak én azt az örömöt soha nem adtam meg neki és nem is fogom.
Azonban ebben az évben nagyon bekeményített.
- Ez az utolsó előtti évetek- járkált a padok között és úgy mondta a magáét. Mint mindig most is mindenki szótlanul ült és még meg nyikkanni sem mertünk. Csak feszült figyelemmel hallgattuk a szent beszédét. Csoda, hogy még nem németül beszélt mivel nála kötelező volt mindig úgy beszélni. Sőt ha nem úgy beszéltünk simán beírt egy egyest vagy legjobb esetben kiküldött az óráról. – Jövőre érettségiztek és valljuk be őszintén a nyelvtudásotok még nem a legjobb. – meg sem lepődtem azon, hogy az utolsó mondatot nekem szegezte. Álltam a nézését és pár másodpercig farkasszemet néztünk majd vissza indult az aszta felé és felvett róla egy csomó papírt majd megkérte Tiffanyt ( aki a kedvence volt mivel Ő is Berlinből költözött ide, és perfekt beszélt németül, sőt még be is nyalta magát nála ), hogy ossza szét.
- Tanárnő ugye nem akar megíratni?- szólalt fel Kevin aki az osztály strébere volt. Szemüveget viselt és mindig sokkot kapott ha valamelyik tanár úgy íratott meg, hogy előtte nem szólt. Most is elkezdte a kezét tördelni és messziről látszott, hogy izzad.
- Ha szóhoz engednél jutni Perry akkor megtudnád. – mondta fagyosan Wolf, Kevin pedig szégyenlősen lecsúszott a székén és teljesen elpirult. Nem nagyon van hozzászokva, hogy valamelyik tanár nyersen szól rá.
Tiffany ebben a pillanatban ült vissza a helyére és mindenki a saját papírjára szegezte a szemét. Én kis híján felsikoltottam miközben a kérdéseket olvastam.
Első kérdés : Írj egy oldalas fogalmazást az Adam’s Gimnáziumról.
Második kérdés : Ragozd el a következő igéket jelen és múlt időben is.
Harmadik kérdés : Helyettesítsd be a szavakat.
Negyedik kérdés : Fordítsd le a következő mondatokat.
És így ment egészen tíz kérdésig. Mi a francot fogok én most csinálni? Én németül írjak fogalmazást? Ráadásul egy egész oldalt az iskoláról, hisz annyi mindent nem lehet írni. 
Felnéztem a papíromból és körbenéztem az osztályon. A mellettem ülő Olivia épp a könyvét lapozgatta idegesen, Tiffany vigyorgott mintha olyan jó dolog történt volna, az előttem ülő Liam- Harry páros pedig valamit sutyorogtak. Jellemző, Liam zseni németből akár milyen feladatot meg tud csinálni hibátlanul. Harry pedig magasról tesz rá.
Csak nálam csapta ki ennyire a biztosítékot? Úgy néz ki, hogy igen.
- Nos ha mindenki áttanulmányozta akkor küldjétek vissza a papírjaitokat, mivel ezt csak a jövő héten fogjátok megírni- apró sóhaj hagyta el a számat. Már kezdtem megijedni, hogy ma kell megírnunk. – Úgy készüljetek rá, hogy ez a jegy nagyon befolyásolja majd a későbbieket, mivel ha valaki két jegy között áll ez szerint fogom lezárni. – és megint rám nézett. Muszáj neki ennyire leminősítenie? Ha bele döglök akkor is jól fogom megírni.
Már csak az a kérdés, hogy hogyan mivel ha elcseszem anya tényleg beváltja a szavát és mindentől eltilt. Bele értve az írást is.

- Nekem végem van. – Fejemet a szekrényembe ütöttem kicsengetés után. A tanításnak vége volt, úgyhogy szinte mindenki haza ment. Egy dolog vigasztalt már csak…a médiaszakkör. Igaz ma csak megbeszélés lesz, de az is jobb mint a semmi. – Anya kitekeri a nyakam, ha megint beszedek németből. – meséltem síri hangon a mellettem álló Liamnek aki miközben rám figyelt  a könyveit rakta be a szekrényébe.
- Tudod mit van egy ötletem. – Fordult felém mikor végzett. Értetlenül ránéztem. Az ő szemei izgatottan csillogtak amit nem tudtam hova tegyek. Ez nála lehet jó és rossz jel is egyben.
- Jó vagy rossz?- húztam össze a szemöldököm és úgy néztem közben pedig derekamra tettem a kezem. Elvigyorodott.
- Ha akarod én szívesen korrepetállak németből. – mondta el egy szuszra majd megkönnyebbülten felsóhajtott. Én pedig nem akartam hinni a fülemnek. Komolyan segíteni akar nekem? Őszintén megmondva nagyon örültem neki, mivel ő tényleg tudja ráadásul a legjobb barátom is szóval nem kell attól tartanom, hogy kigúnyol milyen hülye vagyok. De akkor is és egy reménytelen eset vagyok németből. Tudom hülyén hangzik mivel matekból meg én vagyok a zseni, de a német. Borzalmas.
- Komolyan?- húztam fel mosolyogva a szemöldököm majd elkomorodtam. Nem akarom kihasználni. Meg aztán a szabadidejét sem akarom elvenni. – Figyelj nem muszáj, van jobb dolgod is mint engem tanítgatni. – mondtam szégyenlősen ő pedig csak legyintett egyet a kezével.
- Inkább fogd be és mondj igent- nem értettem, hogy miért akar ennyire segíteni ,de akkor is hálás voltam neki. – Meg amúgy is ami szabadidőm van akkor úgyis veled lógok. – vont vállat amiben igazat adtam neki, mivel tényleg így volt.
Meggyőzött.
- Oké- bólintottam mosolyogva majd felvettem a földről a táskámat, mivel médiaszakköre kellett mennem. Épp meg akartam kérdezni, hogy mikor találkozunk délután amikor újra megszólalt.
- Ma van kosárválogatás. – mondta unottan. El is feledkeztem róla. Őszintén megmondva nem volt tőle nagyon feldobva. Ezzel az egy mondatával megértettem mindent. Sajnáltam mivel olyanba erőszakolják bele amihez semmi kedve nincs. Bátorításképpen barátságosan összekócoltam a haját majd küldtem felé egy mosolyt és úgy indultam el a médiaszakkör termébe.
Mikor beléptem a szokásos arcok fogadtak, de  a központban szokás szerint Ashley Anderson állt. Aki a teremben állt az mind körülötte állt mivel valami nagyon érdekeset mutatott nekik. Engem nem nagyon érdekelt mivel, hogyha valami uncsi dolog van benne az akkor is menő mivel Ashley mutatja.
De mikor elindultam feléjük mindenki felkapta a fejét és rám néztek. Álltam a nézésüket és mintha semmi nem történt volna leültem egy székre és úgy vártam Anne megérkezését. Ő róla tudni kell, hogy igazából nem is tanár még csak főiskolája sincs. Alig harminc éves és már több világban járt mint fotós és már könyvet is adott ki ami elég sikeres lett. Én mindig csodálattal néztem rá mivel nagyon kedves volt és bármiben segített.
- Szia- ült le mellém egy ismerős arca. Melody Twice akit itt ismertem meg. Egyel fiatalabb tőlem és gyönyörű fényképeket készít ezért Ő fotóz mindent ami a suliban történik. Egyébként egy lázadó. Szőke haja van ami tele van színes tincsekkel amiket saját magának csinált. Szakadt ruhákba jár és volt már olyan is amikor mezítláb jött suliba az miatt mert a szülei nem vettek meg neki egy drága bakancsot. Nagyon nagy arc. Soha nem érdekelt, hogy mit mondanak róla mások. – Remélem ebben az évben végre te leszel a főszerkesztő nem az a szőke riherongy- bökött Ashley felé undorodva. Jól estek a szavai mivel neki általában minden írásomat megmutatom és ha van kedve örömmel rajzolja meg a főszereplőket is.
- Nem fűzök sok reményt bele- sóhajtottam fel és akkor vettem észre Ashley kezében egy könyvet. Remélem nem az Ő könyve amit írt mert akkor menten a falra mászok.
- Az egyik rokonának a könyvével van nagyra- Melody szinte a gondolatomban olvasott. – Örülne ha az övé lenne. Sajnos arra még várhat mivel szenny lapokat nem adnak ki- hangosan felnevettem mire Ashley küldött felém egy gyilkos pillantás és tovább folytatta beszédjét, de már sokkal hangosabban, hogy én is jól halljam.
-…és persze mivel én vagyok a suli újság főszerkesztője azt is elintézte, hogyha leérettségizek az én egyik művemet is ki fogják adni- ezt mind olyan beleéléssel mondta el, hogy össze kellett szednem minden erőmet, hogy ne tépjem meg. Remélem soha nem jön ki egy könyve sem mert akkor az emberek átmennek plázacicába.
Épp vissza akartam volna szólni mikor belépett a terembe Anne a maga alacsony termetével és felzselézett rövid hajával.
- Sajnálom, hogy késtem de így is el kell mennem- hadarta a magáét miközben az asztalhoz sietett és lepakolta a fényképezőgépjét. Igen Ő mindig siet. – Szóval rögtön a lényegre térek. Köszöntök mindenki az idei médiaszakkörön. Örülök a régi ismerős arcoknak és remélem ez is egy jó év lesz- mosolygott rám én pedig elpirultam. – De ami ennél fontosabb. Nagy lehetőség áll előtettek ugyanis meghirdettek egy versenyt aminek a fődíja az, hogy nyáron részt vehettek egy két hetes kurzuson Los Angelesben jobban mondva Hollywoodban. – a teremben mindenki tátott szájjal bámulta. Hollywood tele sztárokkal. Ott a helyem. Tuti jelentkezek és megnyerem majd Ashley arcába röhögök.
- Mit kell csinálni?- a teremben szinte mindenki egyszerre kérdezte ezt és egymás szavába vágtak, hogy majd ők megnyerik. Csak utánam.
- Májusig meg kell írni egy száz oldalas történetet- harsogott túl Anne erre pedig mindenki csöndben maradt. Sima ügy. Írtam én már hosszabb történetet is. Szinte már magam elé képzelem amikor kihirdetik a nyertes nevét aki persze én leszek. – A címe pedig Barátság és Szerelem- síri csend az én szám pedig tátva maradt. Ez most komoly? Ki talál már ki ilyen címet. Barátság és Szerelem az a kettő nem stimmel együtt. Egyáltalán miről lehetne írni. Ekkora badarságot még életemben nem hallottam.
- Jelentkezek- Ashley Anderson keze rögtön a magasba lendült és magabiztosan bámult előre. Nem hagyhattam magam.
- És én is- nyújtottam magasba a kezem Melody pedig elismerősen hátba veregetett. ÚrIsten mit csináltam? Komolyan vetélkedni akarok Ashley Andersonnal aki sokkal menőbb nálam? Nem vagyok normális úgyis én maradok alul, hisz Ő tökéletes és mindig minden sikerül neki míg nekem nem. Hisz már három éve akarok kitúrni és még mindig Ő a főszerkesztő. Miért is nyerném meg ezt? Hisz fogalmam sincs miről lehetne írni.
Várjunk csak most komolyan vissza akarok hátrálni? Na nem. Megfogadtam, hogy nem engedem elnyomni magam. Tessék itt a lehetőség, hogy megalázzam Ashleyt. Lehet, hogy megnyerném és akkor mindenki büszke lenne rám.
A teremben síri csend lett és mindenki egyszer rám egyszer pedig Ashleyre nézett. Ezt a napot pirossal be fogom keretezni a naptárban, mivel életemben először most szállok szembe egy Tripla A-s csajjal amit érzek nagyon meg fogok még bánni.
Jaj Beverly már megint mekkora bajba keveredtél.
- Senki más?- nézett körbe a teremben Anne és mindenki más csak a cipőjét kezdte el nézegetni. Szóval ketten leszünk versenyben. – Remek. Hát akkor lányok már ma elküldöm a jelentkezéseteket. – csapta össze a kezét boldogan.
- Esetleg egy kis segítség?- kérdeztem meg félve mivel komolyan nem tudtam mit akarnak ezzel a címmel. Anne töprengő arcot vágott és erősen gondolkozott. Ha már egyszer jelentkeztem akkor legalább nyerjem meg. Életemben először nyernék. Eddig nem sokszor jelentkeztem mivel mindenhonnan ki voltam közösítve. Sőt  még sportban is béna voltam és akár melyik csapatban voltam tuti, hogy az veszített és általában miattam mert rosszul kaptam el a labdát vagy az ellenfél csapatának dobtam vagy csak simán elestem a saját lábamban.
- Persze- nézett rám barátságosan Anne én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam. – Írd le azt amit már átéltél. – válaszolta nemes egyszerűséggel én pedig összehúztam a szemöldököm.
- Mi ?- néztem rá kérdően, mivel semmit nem értettem abból amit az előbb mondott. Írjam le azt amit már átéltem. De ebből a címből én semmit nem éltem át mivel barátság és szerelem egyben nem létezik. Ha át akarnám élni akkor szerelmesnek kéne lennem a barátomba ami én nem vagyok.
- Ez a kérdésedre a válasz- válaszolta Anne majd a vállára vette a táskáját és befejezte az órát. Majd mindenki elindult haza felé, de előtte Ashley még megállt előttem.
- Ajánlom, hogy add fel Hills mivel úgyis én fogok győzni- sziszegte a fogai között majd hosszú szője haját hátra dobta és úgy indult el közben pedig a seggét riszálta.
Hatalmasat nyeltem, és nem tudtam eldönteni, hogy a félelemtől vagy az idegességtől.
- Büszke vagyok rád Bev. Úgyis te fogsz győzni- veregetett hátba Melody. Már csak ketten voltunk a teremben én pedig csak magam elé bámultam. Anne segítsége semmi volt mivel csak még jobban összezavarodtam. Utálom amikor ilyen rejtélyes pedig tudna sokkal többet segíteni.
- Tényleg?- néztem rá reménykedve.
- Hát persze. Az Adam’sben te írsz a legjobban ezt mindenki tudja és Anne is, csak hát itt van a méhkirálynő akit nem lehet letaszítani a trónról- Melody mindig is az egekbe dicsért pedig Ő nem is ír sőt még tehetsége sincs hozzá én pedig mégis hiszek neki. Ez jó? Szerintem nem annyira. – Bocs de mennem kell. – állt fel majd magamra hagyott a gondolataimmal.

2012. szeptember 24., hétfő

#5.-Ha már a beszédnél tartunk#

Sziasztok :D Mostantól gyakrabban várható friss rész mivel végre be tudtam úgy osztani az időmet, hogy mindenre legyen időm :P Nem ígérem, h naponta lesz friss, de azért elég gyakran . viszont a komikra még mindig szükségem van ám...szóval ha tényleg tetszik akkor gyerünk írjatok és akár még naponta is lehetnek részek xD
Ebédlő.
Iskolának az a része ahol a legjobb történések zajlanak. Általában itt mindig van valami, soha nem tudunk nyugodtan ebédelni. Vagy hangos veszekedések vannak gyűlölködők között, sőt én már verekedés szemtanúja is voltam mivel két srác összeverekedett egy csaj miatt.
Vagy csak simán itt teszed tönkre a gimis életedet egy apró bénázás miatt mint én. Ha akkor tudtam volna, hogy mennek itt a dolgok talán az én nevemet is ismerné Louis és nem viselkedne úgy velem mintha nem is léteznék. Bár vissza tudnám fordítani az időt és akkor nem borítanám be Alexis Johnson blúzát spagettivel.
Vajon ha nem úgy sülnek el a dolgok akkor mi lett volna? Mindenki normálisan nézne rám és nem úgy mint egy ribancra aki a tornateremben csinálta a barátjával, akivel történetesen soha nem járt. Senki nem kezdene összesúgni mikor meglátnak, vagy pedig nem szólnának hangosan utánam.
Lehet én is menő lettem volna és már rég én szerkeszteném a suli újságot. Mindenki csodálattal olvasná írásaimat és mindenféle menő buliba hívnának meg mint a Tripla A-s csajokat. Ami pedig a legfontosabb, Louis Tomlinson már rég randire hívott volna és tudna a létezésemről!
- Szia Liam- mélázásomból egy vékony, idegesítő lány hang zökkentett ki. Annyira elbambultam, hogy észre sem vettem mikor Harryvel és Liammel leültünk szokásos helyünkre.
Ami az ebédlő leghátsó sarkában volt el rejtve, hogy senki még csak felénk se nézzen. Ez volt az egész helység legnyugodtabb helye, mivel a sarokban volt és ezáltal nem volt olyan világos mint a többi. Én szerettem, mivel senki észre sem vette, hogy ott vagyunk. Nyugodtan tudtunk beszélgetni akár miről és nem kellett attól tartanunk, hogy valaki hallgatózik. Meg aztán innen mindent jól lehetett látni.
Mint például azt ahogy Louis Tomlinson haverjával Zayn Malikkal hülyéskedik egy hasábburgonyával. Körülöttük pedig a kosárcsapat többi tagja akik úgy zabálnak mint a disznók.
De Louis csak Zaynre figyel, mint általában mindig. Soha nem értettem meg, hogy lehetnek annyira jóban mivel Zaynek borzalmas volt a magaviselete. Már nem egyszer rajta kapták cigizni az iskola területén amiért ki is akarták dobni, csak nem tették meg mivel a srácnak eléggé rossz a családi körülménye. Az iskola az otthona állítólag, vagyis pletykák szerint.
Ha engem kérdeztek, csak nem tudja megfékezni magát mivel annyira be van magával képzelve. Tudom hülyén hangzik pont az én számból mivel annak a srácnak a legjobb haverja akibe én már évek óta szerelmes vagyok, de én akkor sem szeretem a hisztis srácokat, Zayn pedig az.
Mikor újra vissza tértem a valóságba Stella Jonessal találtam majdnem szembe magam. Mivel nem engem nézett, hanem a mellettem ülő barátomat aki zavartan elkezdett játszani a villájával csak azért, hogy ne kelljen ránéznie a jövevényre.
Ugyanis Stella Jones már évek óta bele van esve Liambe. Eleinte elég vicces volt, mivel szegény nem tudta elrejteni érzéseit mivel még egy osztályba is jár velünk. Igazából kedves,aranyos lány csak rendkívül idegesítő. Nekem elhihetitek mivel a legváratlanabb pillanatokban tűnik fel olyan helyeken amire rá sem mernék gondolni, hogy találkozni fogok vele. Komolyan ! Néha félelmetes a csaj, mert úgy látszik semmi pénzért nem száll le Liamről pedig tudván tudja, hogy semmit nem akar tőle.
Képes volt kinyomozni, hogy hol lakik. Jobban mondva követte majd írt neki egy szerelmes verset amit az ajtójuk alatt csúsztatott be. Liam persze rögtön rájött, hogy ki volt mivel elég jellegzetes az írása. Olyan amit ha valaki egyszer lát soha nem felejt el.
Majd elcsórta a titkárságról a diákok nyilvántartásáról szóló könyvet, hogy mindent tudjon meg róla. Azóta pedig minden évben ajándékot küld szülinapjára.
De ami a legidegesítőbb szokása az-az, hogy egy nap több százszor elmondja azt, hogy Szia Liam. Aztán pedig boldog ha az említett vissza motyog egy halk Szia Stellát.
- Szia Stella ma nem láttalak még- Liam helyett most én válaszoltam, nagy csalódására. Úgy látszik a lányt csapásként érte a dolog, hogy én mondtam ezt a kincset érő köszönést mivel megalázó nézéssel nézett rám.
Soha nem voltam a szívügye mivel Liam barátja vagyok.
- Ühm…segítenem kellett a matek körösöknek- válaszolta végül majd elkezdte hosszú szőkésbarna haját bizgerélni, végül pedig sóhajtott egy nagyot és elindult, de előtte még azért ránézett Liamra- Szia Liam. – Köszönt el sugárzó arccal én pedig Harryvel együtt nem tudtuk, hogyan tartsuk vissza a röhögésünket.
- Szia Stella- nyögte az áldozat, Stella pedig szökdécselve elment és leült egy távolabbi asztalhoz. Meg lett a napi öröme. Sőt most már minden nap hallhassa és bámulhassa az órák alatt.
Harry nem bírta. Egyszerre tört fel belőle a röhögés, közben pedig a szájába tömte az öklét, hogy ne legyen olyan hangos. Nekem se kellett több, hasamat fogtam a nevetéstől miközben Liam gyilkos pillantásokat küldött felénk és mérgében teljesen elvörösödött. Sajnálom, de akkor is olyan viccesen néz ki mikor feltűnik Stella.
- Megköszönném ha abba hagynátok, mivel abszolút nem olyan vicces mint amilyennek Ti azt gondoljátok- válaszolta fagyosan és durcásan hátra dőlt a székén mint aki nagyon megsértődött.
- Á, dehogy vicces- hagyta abba Harry, de azért a szemei még mindig vigyorogtak.
- Igazad van, ma még nem döntötte meg a rekordját- hagytam abba én is és nyugodtan elkezdtem enni az ebédemet jóízűen, de nem tudtam befejezni még az első kanál levesemet sem, mert Liam elkezdett bámulni.
- Milyen rekordját?- kíváncsiskodott idegesen mint mindig amikor szóba kerül Stella.
- Hogy hányszor mondja el egy nap azt, hogy Szia Liam- válaszoltam egyszerűen, de még mindig értetlenül nézett rám. Meguntam azt a bugyuta nézését és elő halásztam a matek füzetemet a táskámból majd amikor meglett az asztalra csaptam és elkezdtem fellapozni – A rekordja eddig tavaly Decemberben volt- olvastam fel a füzetemből ahova feljegyeztem. Egyszer annyira unatkoztam és az agyamra ment már a Szia Liamezésével, hogy elkezdtem számolni. – Összesen huszonötször mondta el- Liam elképedve kapta el előlem a füzetemet majd mohón olvasni kezdte mivel nem akart hinni a fülének.
- Te nem vagy normális- mondta minden egy szót külön- külön , de a szája sarkában megjelent egy bujkáló mosoly ami azt jelentette, hogy tetszik neki amit csináltam.
Még szép, hogy tetszett neki, hisz az Ő jövendőbeli csajáról van szó. Oké ez buta volt mivel Stella Jones soha nem lesz a barátnője. Ha rajta múlik még Londonból is elüldözi mivel annyira utálja.
Az ebédszünet hátra lévő részében tovább beszélgettünk, persze Stella többet nem jött szóba.
Már épp készülődtünk mivel már csak néhány perc volt hátra mikor az ebédlő közepén megjelentek a Tripla A-s csajok.
Valamin nagyon jól szórakozhattak mivel aki a helységben volt szinte mindenki nevetett. Egyszer csak Amber valamiért félre állt és megpillantottam a jókedvük okát.
Egy szőke hajú srác állt pontosan Alexis előtt akinek a hangja egész termet betöltötte.
- Hallgassátok már ahogy beszél- nevetett én bennem pedig egyszerre törtek fel az emlékek. Amikor ide kerültem Londonba és új iskolába kerültem, mindenki a svéd akcentusomon nevetett. Nem mertem előttük beszélni. – Mi van Írországban nem tanítottak meg rendesen beszélni ?
Betelt a pohár. Senkinek nem fogom megengedni, hogy így beszéljenek egy emberre. Én tudom milyen érzés és nem akarom azt, hogy más is átélje azt amit én éltem át akkor. Ha Liam nem lett volna még mindig magányos lennék.
Összeszedtem minden bátorságom és elindultam a szőkeségek felé. Paráznom kéne mivel úgy is belém kötnek, de a düh elöntötte a fejem. Liam próbált vissza húzni, de nem engedtem neki.
- Hagyd békén Alexis- sziszegtem a fogaim között és az új srác mellé álltam. Barátságos, kisfiús arca volt. Velem egy magasságban és kék szemei voltak ami nagyon illett szőke hajához. Szerény srácnak bizonyult mivel lehajtott fejjel tűrte a megalázást. – Apropó ha már a beszédnél tartunk. Hallottad Te már magad beszélni?- magam is meglepődtem a merészségemen. A teremben néma csend lett és mindenki minket figyelt. Alexis szemei villámokat szórtak másik két testőre pedig tátott szájjal bámultak. Nem sokszor fordult elő, hogy valaki vissza mert szólni Alexis Johnsonnak. – Minden szót lerövidítesz és próbálsz olyan cukin beszélni, ami az én fülemnek inkább ízetlen- tettem még hozzá majd büszkén kihúztam magam. Jól esett, hogy végre a szemébe mondhattam a véleményemet. A mellettem álló srác felkapta a fejét és hálásan rám nézett én pedig barátságosan vissza mosolyogtam rá.
Alexis néhány másodpercig csak hápogni tudott majd erőt vett magán a szemei pedig villámokat szórtak. Asszem most félnem kell.
- De nagy szád van- mozgatta a fejét közben pedig az állát simogatta. -   Mond csak ebben az évben az iskola melyik helyét fogjátok felszentelni Payne barátoddal?- kérdezte gúnyosan én pedig csak megforgattam a szemem.
- Könnyű lesz, mivel itt van egész gimi, mivel még sehol nem csináltuk együtt- mondtam magabiztosan. Tudtam pedig, hogy felesleges mivel úgy sem fog nekem senki hinni. – Mivel csak barátok vagyunk.
- Na persze. Kár tagadnod Hills- tette még hozzá és kivillantotta hófehér fogait. Már két hónapja senki nem mondta rám azt  , hogy Hills. Ó tényleg itt sokan így csúfolnak mivel Beverly a nevem és tudjátok Los Angelesben van az a városrész, hogy Beverly Hills. Ezért azt hiszik, hogy nagyon menő ha így szólítanak. Én személy gyűlölöm, de nincs mit tenni. – Te úgyis csak egy ribanc maradsz- kezeim ökölbe szorultak és ha abban a pillanatban nem ment volna el, komolyan rávetettem volna magam. Még, hogy én ribanc mikor még pasim se volt.
Mérgesen kifújtam a levegőt és csak a kabátom úját gyűrtem. Jó volt mivel le tudtam vezetni az ideget.
- Öhm köszi, hogy megvédtél- el is feledkeztem a mellettem álló srácról aki miközben beszélt zavartan a hajába túrt. Rögtön megnyugodtam.
- Semmiség. – vontam vállat mosolyogva majd kezet nyújtottam. – Én is már voltam ilyen helyzetben, szóval tudom milyen érzés- meséltem Ő pedig csak nagy szemeket meresztett.
- Én azt hittem te itt a menőkhöz tartozol- mikor mondta a menő szót a levegőbe rajzol két idézőjelet. Erre a kijelentésére felnevettem.
- Még, hogy én menő? Na persze- nevettem majd abba hagytam- Amúgy Beverly Martinez vagyok.
- Én pedig Niall Horan- fogadta el a kezemet mosolyogva. Tényleg fura akcentusa volt viszont nem olyan vészes mint az enyém volt anno.
- Nincs kedved oda ülni az asztalunkhoz?- kérdeztem meg végül majd a sarokban lévő asztal felé böktem ahol Harry és Liam elmélyülten beszélgettek, gondolom a történtekről.
- Szívesen- fogadta el boldogan Niall majd elindultunk a srácok felé.
Bemutatkoztak, Niall pedig elmondta, hogy ebben az évben cserediák és azért beszél ilyen furán mert Írországban lakik. Gondolhattam volna rá.
Hamar össze barátkoztunk vele és felajánlottuk neki, hogy körbevezessük a suliban. Sajnos nem velünk került egy osztályba mivel fiatalabb volt tőlünk, viszont él-hal a zenéért és még gitározni is tud Liam nagy örömére. Hamar megtalálták a közös hangot szóval szó nélkül bevettük a csapatba.


5 ok amiért Stella Jones a világon legidegesítőbb ember
1. Minden tanárnak benyalta magát és ezért mindig Őt hozzák fel példának ha valaki rossz jegyet kap.

2. Kitűnő tanuló és mindig mindent tud.

3. Ha valami nem úgy történik mint ahogyan Ő azt eltervezte hisztit csap. Értsd úgy, hogy mindig oda kell menni osztály kirándulásra ahova Ő mondja.

4.Mindenre képes amit a fejébe vesz. Komolyan még gyilkolni is képes lenne csak, hogy neki jó legyen.

5. Állandóan Liam után lohol és folyton azt szajkózza, hogy Szia Liam. I D E G E S Í T Ő